A kedvezmények nélküli ár 12.990 Ft lenne!
Két falu népe verseng, melyikőjük jobb sörfőzésben és kenyérsütésben!
🍺🥖 A Sör és kenyér egy kétszemélyes játék, mely a kártyák többfunkciós használatára épül.
A váltakozó fordulók okos felépítése izgalmas fordulatot kölcsönöz a játékosok interakciójának, a kártyadraftolásnak és az erőforrás-gazdálkodásnak.
Nagyon ígéretes játék, érdekes mechanikával, jó kis döntésekkel, és csavaros játékmenettel, amely Scott Almes fejéből pattan ki – neki köszönhetjük a Claim – Na, ki a király? kártyajátékot is, a grafikáért pedig Michael Menzel felelt!
Szépen és stílusosan megrajzolt és kitalált kis játék, a set-up 2-3 perc, a szabály mindössze 10 perc, szóval egy igazi euro-párbaj fél órában! – azonnal az egyik kedvencünk lett!
Egy hajdanvolt kolostor termékeny földjein alapított két falu őrzi a sörfőzés és a kenyérsütés kettős hagyományát. Bár osztoznak a földeken és az erőforrásokon is, lakosai továbbra is büszkén rivalizálnak azért, hogy felülmúlják egymás termékeit.
A játékosok a két falu lakóit képviselik. Hat teljes év áll rendelkezésünkre – amelyben a bőséges és a szűkös esztendők váltják egymást –, hogy a játékban összehangoljuk a sörfőzéshez és a kenyérsütéshez szükséges nyersanyagok betakarítását, tárolását, valamint a termékek szomszédos városban történő értékesítését és a létesítmények korszerűsítését is. A győzelem érdekében ugyanakkor meg kell őriznünk az egyensúlyt a pékáruk és a habzó nedű között, ugyanis a hatodik év végén csak abból az áruból – sörből vagy kenyérből – gyűjtött érméket pontozzuk, amelyik alacsonyabb bevételt hozott. Az a falu, amelyiknek ez a pontszáma magasabb, megnyeri a játékot
Két falu népe verseng, hogy melyikőjük jobb a sörfőzésben és a kenyérsütésben! A Sör és kenyér egy kétszemélyes játék, amelyet a többféleképpen felhasználható kártyák ötletes menedzselése és a váltakozó fordulók okos felépítés varázsol izgalmassá.
Mielőtt megrendelnéd, nézz bele a videóba, hogy tényleg jó játék-e? 🙂
…és ha már itt jársz, iratkozz fel a youtube csatornánkra is, ha tetszett a játék és a bemutató hangulata!







Hermann Csaba –
Az eddigi legjobb 2 fős játék amivel játszottam.
A szabályok egyszerűek, mégis nagyon élvezetesen és gyorsan pörög a játék.
A téma pedig remek választás.
Danyi Zoltán –
Szerintem az egyik legjobb 2 személyes játék. Egyszerű szabály, pörgős, de kellően mély.
Eszter –
Az egyik kedvenc 2 fős játékunk lett.
Egyszerűek a szabályok, de van benne agyalnivaló bőven. Nagyon tetszenek a többfunkciós kártyák, és hogy előre kell gondolkodni a bőséges és a szűk esztendőkre. Kompetitív, de nem túl egymás torkának esős. A játék végi pontozás pedig még egy plusz csavart visz bele.
Czető Mátyás –
Az egyik legjobb kétfős társasjáték, amivel játszottam. Különösen kedves számomra, amióta voltam Csehországban és tudom milyen a jó sör. A kártyák is szuperül meg lettek oldva. A komponens minőségével sincs gond. Viszonylag gyorsan lemegy egy kör. Csak ajánlani tudom azoknak, akik még nem próbálták.
Julo –
Egyik kedvenc 2 fős társasunk. A végső pontozásban kellő csavar van, így számunkra megunhatatlan és sokszor kerül elő.
Kovács Bence Máté –
Nagyon jó kis kétfős társas, aminek jól áll ez a téma és a komponensek is jól passzolnak. A többfunkciós kártyáknak köszönhetően végtelen az újrajátszhatósága.
Kovács Anna –
Ez az egyik legjobb 2 fős játék, amivel valaha játszottam. Tetszik a téma és jó a komponensek minősége. A végső pontozás pedig egy kis csavart visz a játékba. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek.
Ádám –
Nagyon jó 2 fős játék. Fél óra alatt lejátszható.
Hajni –
Szuper kétfős játék! Gyönyörű a grafika és klassz a játékmenet is, nagy újrajátszhatósággal.
Márton –
Az egyik legjobb 2 fős játékunk. Kifejezetten szeretem ha a 2 fős vonalat nem az aszimmetrikus irányba viszik el (ez itt is így van), szép az asztalkép, minőségi fa jelölők vannak hozzá. A kártya draft és a kártyák több irányú felhasználása adja a sava-borsát. Tervezhető, engedi, hogy a másik játékos stratégiáját figyelembe vegyük, de mindig (na jó, „csak” általában) nyújt B-tervre is lehetőséget.
Beáta –
Tök jó kis játék, könnyen bele lehet tanulni, de közben elég változatos ahhoz, hogy ne unja meg az ember. Jó hangulatú egyszerű, de nagyszerű játék. 🙂