• Akció!
    🥷 Kísérleti jelleggel és két okból lett szuperkedvezményes a CLAIM - Jeges pakli, egyrészt régen jelent meg, úgy néz ki, túlgyártottuk a magyar kiadást, másrészt így több játékoshoz tud eljutni eme remek kártyajáték - na, ez három lett...😁 🥷 - A Ninja ár ---------> villámár, lenyisszantottam az eredeti árat, de NEM tudom hozzákapcsolni meglévő előrendeléshez! Ezt az árat csak akkor tudom tartani, ha most megvásárlod és én egyből küldöm is, elnézést! Feltartóztathatatlanul közeledik a rettenetes tél, és el sem tudjuk képzelni, hogy miféle borzalom érkezik a Jégvilágból. A megfagyott világ kapui szélesre tárultak, és világunkat elözönlötték a hó harcosai. Akik valaha ellátogattak eme kietlen vidékre, azoknak jeges rémület markolt a szívükbe. A Jéglények számára ismeretlen fogalom az irgalom, nincs hova menekülni előlük, és nem ismernek kegyelmet! Fagyrémek, Jetik, Jégkirályok és Jégkirálynők fogják az utadat állni… Vajon túl fogod élni ezeket a rideg napokat? A CLAIM egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, melyben meg kell győznünk a frakciókat, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Goblinok, Lovagok, Élőhalottak, Törpök, Alakváltók, Gnómok, Óriások, Sárkányok, Trollok és  Látnokok, Vámpírok és megannyi bájos fantasy lény… és mindez kedves, humoros grafikával! A CLAIM 2 új szabályainak köszönhetően már 3-4 játékos is játszhatja a kártyajátékot! Meghalt a király! Mi történhetett? Na, ne firtassuk, senki sem tudja pontosan, mi történt tegnap éjszaka, de reggelre egy boros hordóban találták meg fejjel előre... Szóval, nincs királyunk, bármi is történt, örökösök nélkül távozott, így a Birodalom 5 frakciójára maradt a feladat, hogy megválasszák az új királyt: téged vagy az ellenfeled. Vajon képes leszel elnyerni a Birodalom frakcióinak támogatását? Van HAT különleges promó pack is a játékhoz, melyet csak nálunk találsz meg! SÖTÉT ELFEK - GHOSTS - MINOTAURUSZOK - SELLŐK - VALKYRIES - TINKERERS - És CLAIM sorozat már pocket méretben, fémdobozban is kapható a webshopban! A CLAIM kártyajáték Univerzuma több pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, melyben a következő frakciókat kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Goblinok, Lovagok, Törpök, Élőhalottak és Hasonmások... és mindez kedves, humoros grafikával!   https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/LktEpDE4I_Q https://youtu.be/Ii38NR8VNd0 https://youtu.be/GUiTaw5fB20
  • Akció!
    🥷 Kísérleti jelleggel és két okból lett szuperkedvezményes a CLAIM - Félelem pakli, egyrészt régen jelent meg, úgy néz ki, túlgyártottuk a magyar kiadást, másrészt így több játékoshoz tud eljutni eme remek kártyajáték - na, ez három lett...😁 🥷 - A Ninja ár ---------> villámár, lenyisszantottam az eredeti árat, de NEM tudom hozzákapcsolni meglévő előrendeléshez! Ezt az árat csak akkor tudom tartani, ha most megvásárlod és én egyből küldöm is, elnézést! A trón birtoklásáért folyó küzdelem előcsalogatta az eddig bujkáló sötét teremtményeket az Árnyvilágból. Vámpírok, Zombik, Vérfarkasok és Árnyak rajzottak elő vérre és áldozatra éhesen. Mostantól kezdve már nem válogathatjuk meg a szövetségeseinket, ha meg szeretnénk kaparintani a trónt. Megfontolt döntést kell hoznod a saját jövőd érdekében! A CLAIM egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, melyben meg kell győznünk a frakciókat, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Goblinok, Lovagok, Élőhalottak, Törpök, Alakváltók, Gnómok, Óriások, Sárkányok, Trollok és  Látnokok, Vámpírok és megannyi bájos fantasy lény… és mindez kedves, humoros grafikával! A CLAIM 2 új szabályainak köszönhetően már 3-4 játékos is játszhatja a kártyajátékot! Meghalt a király! Mi történhetett? Na, ne firtassuk, senki sem tudja pontosan, mi történt tegnap éjszaka, de reggelre egy boros hordóban találták meg fejjel előre... Szóval, nincs királyunk, bármi is történt, örökösök nélkül távozott, így a Birodalom 5 frakciójára maradt a feladat, hogy megválasszák az új királyt: téged vagy az ellenfeled. Vajon képes leszel elnyerni a Birodalom frakcióinak támogatását? Van 6 különleges promó pack is a játékhoz, melyet csak nálunk találsz meg! SÖTÉT ELFEK – GHOSTS – MINOTAURUSZOK – SELLŐK – VALKYRIES – TINKERERS – És CLAIM és CLAIM 2 már pocket méretben, fémdobozban is kapható a webshopban! A CLAIM kártyajáték Univerzuma több pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, melyben a következő frakciókat kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Goblinok, Lovagok, Törpök, Élőhalottak és Hasonmások... és mindez kedves, humoros grafikával   https://youtu.be/1qNNeuzTzrw https://youtu.be/fg-RFpLjDYw https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/LktEpDE4I_Q https://youtu.be/Ii38NR8VNd0 https://youtu.be/GUiTaw5fB20
  • Akció!
    🥷 Kísérleti jelleggel és két okból lett szuperkedvezményes a CLAIM - Na, ki a király? pakli, egyrészt régen jelent meg, úgy néz ki, túlgyártottuk a magyar kiadást, másrészt így több játékoshoz tud eljutni eme remek kártyajáték - na, ez három lett...😁 🥷 - A Ninja ár ---------> villámár, lenyisszantottam az eredeti árat, de NEM tudom hozzákapcsolni meglévő előrendeléshez! Ezt az árat csak akkor tudom tartani, ha most megvásárlod és én egyből küldöm is, elnézést! A CLAIM egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, melyben meg kell győznünk a frakciókat, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Goblinok, Lovagok, Élőhalottak, Törpök, Alakváltók, Gnómok, Óriások, Sárkányok, Trollok és  Látnokok és megannyi bájos fantasy lény… és mindez kedves, humoros grafikával! A CLAIM 2 új szabályainak köszönhetően már 3-4 játékos is játszhatja a kártyajátékot! Meghalt a király! Mi történhetett? Na, ne firtassuk, senki sem tudja pontosan, mi történt tegnap éjszaka, de reggelre egy boros hordóban találták meg fejjel előre... Szóval, nincs királyunk, bármi is történt, örökösök nélkül távozott, így a Birodalom 5 frakciójára maradt a feladat, hogy megválasszák az új királyt: téged vagy az ellenfeled. Vajon képes leszel elnyerni a Birodalom frakcióinak támogatását? Van több különleges promó pack is a játékhoz, melyet csak nálunk találsz meg: SÖTÉT ELFEK – GHOSTS – MINOTAURUSZOK – SELLŐK – VALKYRIES – TINKERERS – És CLAIM és CLAIM 2 már pocket méretben, fémdobozban is kapható a webshopban! A CLAIM kártyajáték Univerzuma több pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, melyben a következő frakciókat kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Goblinok, Lovagok, Törpök, Élőhalottak és Hasonmások... és mindez kedves, humoros grafikával! Köszi a rendelést! :-)   https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/LktEpDE4I_Q https://youtu.be/Ii38NR8VNd0 https://youtu.be/GUiTaw5fB20
  • Akció!
    🥷 Kísérleti jelleggel és két okból lett szuperkedvezményes a CLAIM2- Na, ki a király?, egyrészt régen jelent meg, úgy néz ki, túlgyártottuk a magyar kiadást, másrészt így több játékoshoz tud eljutni eme remek kártyajáték - na, ez három lett...😁 🥷 - A Ninja ár ---------> villámár, lenyisszantottam az eredeti árat, de NEM tudom hozzákapcsolni meglévő előrendeléshez! Ezt az árat csak akkor tudom tartani, ha most megvásárlod és én egyből küldöm is, elnézést! Az új király meghalt, és csak egy évet töltött a trónon! Nem túl hosszú élet egy király számára. Most öt új frakció csatlakozott a hatalmi harcokhoz, hogy megszerezzék a trónt. A gnómoknak fogsz kedvezni, feltételezvén, hogy megvédenek az óriások dübörgő lépteitől? Kihasználod a látnokok bölcsességét? Magadhoz tudod édesgetni a félénk trollokat, hogy támogassák az ügyedet? Vagy a sárkányok erejére támaszkodsz? Elővigyázattal válassz támogatókat és követeld a trónt! Van több különleges promó pack is a játékhoz, melyet csak nálunk találsz meg: SÖTÉT ELFEK – GHOSTS – MINOTAURUSZOK – SELLŐK – VALKYRIES – TINKERERS – A CLAIM kártyajáték Univerzuma több pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM 2 - Ki lesz az új király?  egy gyors, mindössze 25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, amely különálló pakli, önmagában is játszható. Új frakciók kapcsolódnak be a játékba, őket is meg kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Gnómok, Óriások, Sárkányok, Trollok és  Látnokok... és mindez kedves, humoros grafikával! A CLAIM 2 új szabályainak köszönhetően már 3-4 játékos is játszhatja a kártyajátékot!   https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/GUiTaw5fB20 https://youtu.be/LktEpDE4I_Q
  • CLAIM promók egy csomagban! Minotuaruszok, Sötét Elfek, Szellemek és a Sellők, Bütykölők és Valkűrök! Megjegyzés: a játékhoz szükséged lesz a Claim Na, ki a király? vagy a Claim 2 Ki lesz az új király játékra! 6 + 2 promó jelent meg eddig a játékhoz, az Ébredezők és a Szatírok promók exclusive promó kártyák, csak a Claim tárolódobozban találod meg őket, külön nem jelenik meg! CLAIM tároló doboz, hogy a frakciókat könnyebben tudd tárolni és menedzselni: KLIKK IDE! 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél a rendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, és már küldöm is egy csomagban! 🙂 Föld és víz – 10.000 Ft Port Royal Big Box – 10.000 Ft Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft Yapalocté expedíció – 5.000 Ellenállás! – 10.000 Ft A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft Királyi áru – 5.000 Ft Virágvarázs – 7.000 Ft Acélmágnás – 12.000 Ft Sör és kenyér – 12.000 Ft https://youtu.be/LktEpDE4I_Q  
  • 🥷 Kísérleti jelleggel és két okból lett szuperkedvezményes a Viking turisták, egyrészt régen jelent meg, úgy néz ki, túlgyártottuk a magyar kiadást, másrészt így több játékoshoz tud eljutni eme remek kártyajáték – na, ez három lett…😁 🥷 - A Ninja ár ---------> villámár, lenyisszantottam az eredeti árat, de NEM tudom hozzákapcsolni meglévő előrendeléshez! Ezt az árat csak akkor tudom tartani, ha most megvásárlod és én egyből küldöm is, elnézést! NEHOGY MÁ’ A SZOMSZÉDOK UTAZZANAK AMERIKÁBA! A világ összes vérbeli vikingje felbolydult, amikor felröppent a hír, hogy Vörös Erik tengerre készül szállni, hogy felfedezze Amerikát, az eddig ismeretlen, kincsekben gazdag világot, ahol a megbízható jóslatok szerint mesés gazdagság és dicsőség várhat reá és népes családjára. Ezt hallván a legősibb viking családok természetesen füle botjukat sem mozdították, elvégre ők nem hisznek holmi szóbeszédnek, ám mihelyst megneszelték, hogy a szomszéd falu mégis elkezdett lassan készülődni, bizony ők sem késlekedhettek tovább: „Nehogy már a szomszédok utazzanak Amerikába!” felkiáltással mégis elkezdték csipkedni magukat, hogy Vörös Erikkel ők szállhassanak vízre elsőként. Az elszánt családfőkre most igazán nehéz feladat hárul: meg kell győzniük családjuk minden egyes lusta tagját (Hátfájós Wodan apót, Lusta Johannt, Mennyibe kerül Yngwarrt és a többieket), hogy ők a kiválasztottak, és nekik kell személyesen felfedezni Amerikát 500 évvel azelőtt a bátor spanyol fickó, Kolumbusz Kristóf előtt… A JÁTÉK CÉLJA A játékosok egy-egy bohém viking családot irányítanak (akikkel mi, magyarok valószínűleg igen közeli rokonságban állhatunk), melyet 15-15 lapból álló paklijuk, illetve az azokhoz tartozó akciókártyák jelképeznek. A játékosok célja az lesz, hogy saját lusta és elkényeztetett családjuk álljon elsőként útra készen, hogy elindulhassanak felfedezni Amerikát, vagyis elsőként kerüljön minden kártyájuk 1-től 15-ig számsorrendben kijátszásra. A játék nehézsége és egyben érdekessége az lesz, hogy a családfőknek a győzelemhez nem elegendő saját rokonaikat felkészíteni az útra: menet közben más, rivális családoknak is segíteniük kell a felkészülésben, hogy ezzel is ösztönözzék saját embereiket. A játék győztese végül az lesz, aki az összes győzelmi feltételnek egyszerre megfelelve tud elsőként teljes családjával hajóra szállni. („Inkább mi utazzunk Amerikába, mint a szomszédok!”) VIKING TURISTÁK TARTALOM: 90 db számkártya • 30 db akciókártya • 1 db játékszabály 3-6 viking részére kb. 30 perc játékidő 8-99 éves korig ajánlott + Ehhez a játékhoz is igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket: 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, és küldöm is! 🙂 Föld és víz – 10.000 Ft Port Royal Big Box – 10.000 Ft Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft Ellenállás! – 10.000 Ft A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft Acélmágnás – 12.000 Ft Sör és kenyér – 12.000 Ft Királyi áru 5.000 Ft Yapalocté expedíció 5.000 Ft Virágvarázs pedig 7.000 Ft   https://youtu.be/5sBootZsSvE
  • 🥷 Kísérleti jelleggel és két okból lett szuperkedvezményes a Mexikói párbaj, egyrészt régen jelent meg, úgy néz ki, túlgyártottuk a magyar kiadást, másrészt így több játékoshoz tud eljutni eme remek kártyajáték – na, ez három lett…😁 🥷 - A Ninja ár ---------> villámár, lenyisszantottam az eredeti árat, de NEM tudom hozzákapcsolni meglévő előrendeléshez! Ezt az árat csak akkor tudom tartani, ha most megvásárlod és én egyből küldöm is, elnézést! Újra szól a hatlövetű! Tegyél rendet a Vadnyugaton! A Mexikói párbaj (Mexican Standoff) egy olyan életveszélyes patthelyzet, melynek során több párbajhős egyszerre fog fegyvert egymásra, de ha valaki elsüti a fegyverét, akkor nagy valószínűséggel csak egyetlen fegyveres kerül ki győztesen… Jefe Escopión Alfredo, a megátalkodott bandita, a Fekete Skorpió banda főnöke rettegésben tartja a környéket. Kiszámíthatatlan és mogorva természete miatt vele csak az igazán bátrak mernek ujjat húzni. A játékosoknak (vadnyugati hősöknek) az lesz a céljuk, hogy szembeszálljanak a Fekete Skorpió bandával és minél több banditát juttassanak rács mögé a játék 7 fordulója alatt, és eközben minél több pontot gyűjtsenek össze a vadnyugaton. A legtöbb játékkal ellentétben itt az alacsonyabb számozású lapok fognak többet érni, mivel kevesebb van belőlük. A játékosok pisztolypárbajra is hívhatják egymást – így akár a seriffet is –, azonban a párbaj után mindig csak egy játékos marad talpon, aki ezzel egyszerre több ütést fog elvinni. A játék végső győztese az lesz, aki a legmegfelelőbb pillanatban indít pisztolypárbajt, és ezáltal a legtöbb ütést, különleges kártyalapot (bandita, seriff, seriffhelyettes) és pontot szerzi meg. Mexikói párbaj egy egyszerű és gyors (mint a golyó) kártyajáték, melyben a legfontosabb szabály az, hogy a kisebb lapok értékesebbek, mint a magasabb lapok – de csak addig a pillanatig, amíg pisztolypárbajra nem kerül sor! A játék menete: 11 kártyalapot kapunk a játék elején, egy szabadon választott lapot (magányos lovas) képpel lefordítva átadunk az utánunk közvetkező játékosnak. Majd utána megpróbálunk minél több ütést hazavinni a játék során, igyekeznünk kell vagy a legkisebb lapot beletenni az ütésbe (minden kártyából annyi db van játékban, amennyi rá van írva) vagy egy Mexikói párbajt kiprovokálva vagy elindítva a legértékesebb lapokat (Mexikói banditák) begyűjteni. A Mexikói párbaj során mindig az nyer, aki a legtöbb egyforma értékű lapot tudja letenni maga elé, vagyis a leggyengébb – bár nagyobb számú, magas lapok a párbaj során alaposan felértékelődnek. A játék során a kezünkben tartott lapjainkat megfelelően menedzselve, a veszélyes banditákat begyűjtve és egy kis szerencse segítségével legyőzhetjük a többi vadnyugati párbajhőst. A játék bőségesen megjutalmazza azt, aki felvállalja a seriff szerepét, de még az nyerhet, aki sunyin hátba durrantja a másikat az utolsó körben… A játék végső győztese az lesz, aki a legtöbb pontot gyűjtötte a 7 forduló után.

    MEXIKÓI PÁRBAJ

    TARTALOM:

    55 db számkártya (1 db öreg seriff, 2 db Hosszú puska felderítő, 3 db ezredes, 4 db párbajhős, 5 db seriff helyettes, 6 db bajkeverő kisasszony, 7 db hamiskártyás, 8 db kiugrott pap, 9 db Álmos Farkas indián főnök, 9 db Mexikói bandita, 1 db Mr. Dinamit) valamint 5 db kétoldalú pontozókártya. • 1 db játékszabály • 1 db seriffjelvény • 1 db utolsó ütés/új forduló kezdőjátékos jelző + Ehhez a játékhoz is igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket: 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, és küldöm is! 🙂 Föld és víz – 10.000 Ft Port Royal Big Box – 10.000 Ft Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft Ellenállás! – 10.000 Ft A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft Acélmágnás – 12.000 Ft Sör és kenyér – 12.000 Ft Királyi áru 5.000 Ft Yapalocté expedíció 5.000 Ft Virágvarázs pedig 7.000 Ft https://youtu.be/U0DQoIkOYp4
  • 🥷 DOGfight

    7 000 Ft

    Dogfight! az ismert és népszerű Blitzkrieg sorozat legújabb játéka!

    A Dogfight! játékban két rivális repülőgép pilóta mérkőzik meg egymással az első világháború gépeivel az égen. Az ellenség legyőzéséhez ügyesen kell manőverezned, hogy mögé kerülj, majd pontosan a megfelelő pillanatban tüzelj!

    A Dogfight! játék maximum három körig vagy addig tart, amíg valamelyik gépet lelőtték. Ha egy gépet lelőnek, a játék azonnal véget ér, és a túlélő játékos lesz a győztes! Ha a harmadik kör véget ér, és egyik gépet sem lőtték le, akkor az kevesebb találatot kapott játékos lesz a győztes.

    Mindkét játékos választ egy lapkát a játékos paravánja mögül, majd egyszerre felfedik azokat. Ezután minden játékos a lapkán szereplő értéknek megfelelően mozgatja a gépét, amelyen találhatóak "találat" ikonok is. A játék kilenc különböző gépet tartalmaz, és mindegyik más lapkakiosztással rendelkezik. Több játékfelállás is található a dobozban.

    A repülőgépeknek követniük kell a fehér úton található nyilak irányát (kivéve, amikor "Mögékerülés manőver" mozgást végeznek). Minden kör egy mezőt jelent, és néhány mező színe befolyásolja a lövészetet. A gépek egymás mellett mozoghatnak, sőt akár ugyanazon a mezőn is befejezhetik a mozgásukat, de vigyázz - egy rossz lépéssel az ellenség mögéd kerülhet, és tüzet nyithat rád!

    https://youtu.be/cbzTWLevwyY

     

  • Akció!

    🥷 Swindler

    6 000 Ft

    Az élet Londonban nem könnyű. A várost a gazdagok irányítják, de most eljött az idő, hogy a csalók és zsebesek kihasználják az alkalmakat, hogy megszerezzék részüket vagyonukból.

    A Swindler egy szórakoztató és tematikus játék, amely a viktoriánus Londonban játszódik, és a szerencsét próbáló és támadó mechanizmusokat kombinálja. Minden körben a játékosoknak lopniuk kell az öt gazdag embertől, és tokeneket kell húzniuk a választott erszényből. Minden erszény tele van érmékkel, ékszerekkel és más zsákmánnyal - de mindegyik erszényben legalább egy koponya is található! Ha kihúzol egy koponyát, túl sokat kockáztattál és rajtakaptak. Nemcsak az adott körben ellopott zsákmányt veszíted el, hanem mindent, amit az előző körökben ugyanabból az erszényből loptál. Az erszényben nemcsak a kezedet találták meg a zsebükben, hanem felismerték az apró, de értékes gyűrűt is az ujjadon...

    Okos dolog nem túl sokáig megtartani a zsákmányt, nehogy rajtakapjanak. Az üzletek fizetnek neked a leadott zsákmányért, amivel pontokat szerezhetsz. Használhatod a zsákmányt is megrendelések teljesítéséhez, de egyik társadalmi csalód is lehet gyorsabb és félretolhat, ami értékes pontokba kerülhet neked. Szerencsére nem kell egyedül csalnod! Felbérelhetsz társakat, hogy előnyökhöz juss, vagy hátrányokkal befolyásold a többi játékost.

    Az a játékos, aki a meghatározott körök után a legtöbb pontot gyűjti össze, elismerést nyer a londoni leghírhedtebb csalóként, és ezzel nyeri meg a játékot.

    https://youtu.be/p3FnpR2scxk

  • Akció!

    🥷 MOSAIC 🇬🇧

    19 990 Ft
    Kártyadraftolós, pakliépítős, civilizációs játék. A Mosaic: A Story of Civilization egy civilizáció-építő játék Glenn Drovertől, az Age of Empires III, a Railways of the World, a Sid Meier’s Civilization: The Boardgame és a Raccoon Tycoon tervezőjétől. A Mosaic egy akcióválasztásos játék. A játékosok az alábbi hét művelet egyikét hajtják végre a körükben: Új technológia elsajátítása (választanak egy kártyát a technológiai ajánlatból) Új város alapítása, vagy projekt építése (választanak egy kártyát az Építési ajánlatból, és a költséget kővel, ötletekkel és lakossággal egyenlítik ki) Csoda építése (választanak egyet a rendelkezésre álló Csodalapkák közül, és kővel vagy élelemmel fizetnek) Katonai egységek toborzása vagy áthelyezése (pénzt fizetnek be, és bővítik Katonai egységeiket, vagy áthelyezik a már meglévőket) Saját civilizáció népességének növelése (választanak egy kártyát a Népességnövekedés ajánlatból, és élelemmel fizetnek) Kulcsfontosságú pénznemek előállítása a játékban szereplő dolgok megvásárlásához (termelnek egyet a következők közül: Élelem, Kő vagy Ötlet, azáltal, hogy hozzáadják a Népességüket az adott pénznem bónuszához) Kereskedés/adózás, Pénz gyűjtésének céljából, ami az univerzális valuta (választanak egy kártyát a Kereskedelem/Adó ajánlatból) Minden technológia és projekt egyedi képességekkel ruházza fel a játékosok civilizációját, valamint olyan szimbólumokhoz juttatja őket, amelyek a civilizáció 9 összetevője egyikének növekedését jelzik: Tudomány – Minden tanulás Gazdaság Élelem megtermelése Népesség/ Egészség Épület Kultúra Kormány Katonaság/ Birodalom Urbanizáció Ezen összetevők megszerzése fontos a civilizációk egyedi mozaikjának létrehozásához. Számos új technológia előfeltételeként, valamint a pontozáshoz használhatók fel. Továbbá, ha a játékosok egy vagy több civilizációs összetevőre szakosodnak, megszerezhetik az adott típusból az „Aranykort”. A játék folyamán ahogy a civilizációk növekszenek, a négy pakliból időnként pontozókártyák kerülnek elő. Valahányszor felfednek egy pontozókártyát, a játékosok civilizációjuk minden olyan régiójáért pontot fognak szerezni, amelyeket városaikkal és katonai egységeikkel uralnak. A harmadik pontozókártya felfedése után egy utolsó kör következik, és a játék véget ér. Ezután a játékosok lepontozzák városaikat, csodáikat, a projektjeiket és az aranykoraikat, valamint az összes olyan kártyájukat, amelyek az egyedi Civilizációs komponenseiket pontokkal jutalmazzák. https://youtu.be/vHJX0PVr92w https://youtu.be/5XNsPtiYBlE
    https://youtu.be/C-lwiR2_dkM https://youtu.be/_sUmxur2Bhw  
  • Akció!
    Kifutó készlet! Megérkeztek az új modellek! :-) Az Asztali Csúzli egy villámgyors és roppant szórakoztató ügyességi játék :) Játék közben mindenkiből előtör a versenyszellem, a győzni akarás, amely önfeledt nevetéssel párosul. Az Asztali Csúzliban nincs megállás, minden játékos egyszerre próbálja a saját csúzlijával átjuttatni az ellenfél térfelére a korongokat egy kis kapun keresztül. Az nyer, akinek a térfelén nincs korong... Egyszerű? Igen! Ráadásul itt már végeztünk is a játékszabállyal! :) Jó játékot! Az Asztali Csúzli egy igazi kézműves termék, és roppan jó szórakozás, nem szükséges hozzá magas logikai érzék vagy több órányi szabadidő, mindössze 5 perc és egy asztal, amire a táblát elhelyezhetjük. Az Asztali Csúzli valójában egy kedves és szórakoztató fejlesztőjáték is egyben, mert játék közben a gyerekek játszva-szórakozva fejlesztik készségeiket! Elsősorban a finommotorika, erőadagolás, szem-kéz koordináció, a térbeli tájékozódás, a téri tervezés képességei fejlődnek észrevétlenül a játék közben! Megunhatatlan! Egy játszma akár 5 perc alatt lejátszható, de nehéz abbahagyni ennyi játék után. Itt tudsz vásárolni + korong szettet két vagy natúr színben (2.990 Ft) - KLIKK! Anyaga: nyírfa. Méret: 18 x 36 x 4 cm, csúszópor, valamint 2 korongszett is tartozik a játékhoz (1-1 tartalékkal), de korongszettek külön is vásárolhatók, különböző színekben. A képen látható színek illusztrációk, a végleges árnyalatok kis mértékben eltérhetnek az itt láthatótól! Köszi a rendelést! 🙂
  • BEÉRKEZETT AZ ACÉLMÁGNÁS deluxe csomag!

    A csomagban benne van a nagyon praktikus és stílusos playmat is!

    XIX. századi kapitalista üzletemberek bőrébe bújva megszerezzük a számunkra legjobb és legértékesebb gyárakat, majd saját ipari birodalmuk irányításával a lehető legtöbb bevételt érjük el!

    Briliánsan egyszerű és zseniális játék - mindössze fél órában. A játékszabály 3-4 perc, a set-up pedig mindössze 1 perc, különleges, újra és újra előkerülő játék! Tiszta szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik a Királyi áru jellegű játékokat! :)

    A Furnace egy elegáns engine-building euró játék, ahol a játékosok XIX. századi kapitalisták bőrébe bújhatnak, akik ipari vállalkozásokat építenek, és arra törekednek, hogy annyi pénzt gyűjtsenek össze, amennyit csak tudnak cégek vásárlásával, erőforrások kinyerésével, és a legjobb kombinációkban történő feldolgozásukkal.

    Játékmenet:

    A játék 4 fordulóból áll. Minden forduló 2 fázisból épül fel: Licit és Termelés.

    Licit fázis:

    Minden játékosnak 4 korongja van (értékük 1 és 4 közötti), amivel licitálhat a közös sorban lévő kártyákért. A játékosok felváltva helyezik el egy-egy korongjukat a kártyákra, amíg mindenkinek el nem fogy az összes korongja.

    Licit szabályok:

    Nem lehet egy kártyára két azonos értékű korongot tenni.
    Nem lehet egy kártyára két azonos színű korongot tenni.

    Majd a kártyákat egyesével kiértékeljük balról jobbra haladva. A legmagasabb licit tulajdonosa kapja meg a kártyát. Az összes többi licit pedig kárpótlásban részesül, ami a kártyákon van feltüntetve. A korong értéke szorzóként működik a kompenzációnál.

    Termelés fázis:

    A játékosok használják a kártyáikat olyan sorrendben, ahogy szeretnék. Szerezhetnek erőforrásokat, feldolgozhatják őket másik erőforrássá, vagy pénzzé, és fejleszthetik a kártyáikat további hatások érdekében.

    Játék vége:

    Amikor a 4. forduló véget ér, a legtöbb pénzzel rendelkező játékos nyer.

    Ennyi az összes szabály, jó játékot! :)

    Köszi a rendelést! Kövesd a Vagabundot!

    https://youtu.be/pL5_A9-p-9M

    https://youtu.be/K1N0A-2JUlM

    https://youtu.be/PqI12XqP54k

    https://youtu.be/elnpJnkOJy0

    https://youtu.be/mtxRhxrv22I

    https://youtu.be/RSmCEYR5ybk

  • Akció!

    MEGJELENT AZ ACÉLMÁGNÁS kiegészítője!

    Megállíthatatlanul száguld tovább a kapitalizmus!
    Az Acélmágnás (Furnace) kiegészítőjében továbblépünk a 20'-és évekbe, a két világháború közötti időszakba. Új vállalati kártyák, új tőkések és új képességek (azonnali hatás - egyszeri, extra nyersanyagok vagy képességek formájában), Menedzser jelzők és állítható Tőkés-korongok kerülnek bele a játékba!
    Ráadásul ezután már egyedül, de akár öten is játszhatunk a kedvenc játékunkkal!
    Az új kártyák épületei a kornak megfelelően Art Deco, Bauhaus és konstruktivista stílusban láthatók, szóval a kiadó megőrizte a játék hitelességét és szépségét, sőt, tovább is lépett egy jó nagyot! :-)
    A dobozban található kiegészítőket apránként is hozzáadhatod az egész játékhoz, de akár egyszerre is!
    A játék mérsékelten nyelvfüggő lett, 10+ kártyán angol szöveg ismerteti a kártya hatását!
    Nem titkolom, az Acélmágnás a kedvenc játékom, az Interbellum pedig tovább erősítette a játék pozícióját a szívemben! 😄🎩

    + Ráadásul ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket:

    💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted!
    Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, EGYSÉGESEN 10.000 Ft/db! – és küldöm is! 🙂

    Föld és víz – 10.000 Ft
    Port Royal Big Box – 10.000 Ft

    Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft
    Ellenállás! – 10.000 Ft
    A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft
    Claim I. Na, ki a király? + Claim Félelem pakli + CLAIM Jeges pakli – 3 DB kártyajáték – 10.000 Ft

    …és a Királyi áru 5.000 Ft, a Yapalocté expedíció 5.000 Ft, a Virágvarázs pedig 7.000 Ft, vagy ha az Acélmágnás társasjátékunk érdekelne, akkor annak a Vagabund VIP ára: 11.500 Ft

    Köszi a rendelést! 🙂

    Szekeres Feri bemutatója az Acélmágnás: Interbellum kiegről:

    https://youtu.be/qYElUQNbMts

    https://youtu.be/BJIhLU6blfA

     

  • Megjelent a magyar kiadás, ezért véglegesen leértékeltük a nyelvfüggetlen, eredeti kiadást!
    MESSINA 1347 - Vladimír Suchý és Raúl Fernández Aparicio (Praga Caput Regni, Underwater Cities) új, nyelvfüggetlen játéka!

    A magyar nyelvű rajongói játékszabály letölthető a neten!
    Magyar nyelvű játékbemutató is érkezett Szekeres Feritől! :-)

    Színhely:  XIV. század, Szicília, nemesi családok fejeként megmentjük a városlakókat a pestis elől.

    Sztori: 1347-ben a Krím-félszigetről kereskedő gályák érkeztek Szicíliába, és kikötöttek Messina városánál. A gályák rakterében patkányok bújtak meg... A patkányok bolhái pedig rémületes járványt idéztek elő, amelyet Fekete Halálnak neveznek.
    A következő években Európa városaiban a lakosság felét elpusztította a dühöngő járvány, az első érintett város Messina volt...
    A játékosok a Messina környéki, vidékre menekül birtokos nemesi családok szerepét töltik be. Megkísérlik megmenteni az embereket a pestistől azáltal, hogy áthelyezik őket a birtokaikra. A pestis tombol Messinában, de a játékosok kis, zárt közösségeket építenek, hogy megmentsék a városlakókat, miközben tűzzel próbálják megfékezni a pestist. A játék utolsó fordulóiban a pestis már enyhülni kezd, és a játékosok visszaküldik a megmentett polgárokat, hogy újra benépesítsék Messina városát.

     

    + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket:

    💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted!
    Bármilyen hihetetlen, de nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, EGYSÉGESEN 10.000 Ft/db! – és küldöm is! 🙂

    Föld és víz – 10.000 Ft
    Port Royal Big Box – 10.000 Ft

    Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft
    Ellenállás! – 10.000 Ft
    A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft
    Claim I. Na, ki a király? + Claim Félelem pakli + CLAIM Jeges pakli – 3 DB kártyajáték – 10.000 Ft

    …és a Királyi áru 5.000 Ft, a Yapalocté expedíció 5.000 Ft, a Virágvarázs pedig 7.000 Ft, vagy ha az Acélmágnás társasjátékunk érdekelne, akkor annak a Vagabund VIP ára: 11.500 Ft

    Köszi a rendelést! 🙂

     

    Nézd meg Szekeres Feri játékszabály bemutató és magyarázó videóját:

    https://youtu.be/_5AnaFCEN5M

     

    https://youtu.be/Kd6T_mLlOK8

    https://youtu.be/nCvfhnGVOlY

     

     

  • MEGÉRKEZETT A MOTOR CITY!
    Oversee engineering, assembly, and more to run a productive automotive empire!

    Motor City is a strategic roll-and-write game about running an auto plant in the heydey of Detroit.

    In Motor City, you have two player sheets, each with multiple areas. These areas are represented by tracks that you will mark off as you make progress. Many of the tracks are interconnected with other elements in the game, giving you bonuses along the way and opportunities to unlock more points. Advancing on all of these tracks offers various amounts of points, advancements, and bonuses.

    The game lasts eight rounds. Each round, roll colored dice based on the number of players, then place them on spaces on the blueprint table based on value and color. Each player drafts one die and uses it. Once everyone has drafted a die twice, all players get to use the remaining die on the blueprint table.

    After eight rounds, you score points for your progress in engineering, assembly, testing, and more. Whoever has the most points wins.

    Motor City has a solo mode in which you try to top your own score against an auditor that drafts dice and blocks areas of your sheet. Its difficulty can easily be adjusted by changing the colors of dice during setup, with no added rules.

    Motor City is game 3 of the Motor City Gameworks Loaded Roll and Write series.

    + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket: 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, és küldöm is! 🙂 Föld és víz – 10.000 Ft Port Royal Big Box – 10.000 Ft Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft Ellenállás! – 10.000 Ft A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft Claim I. Na, ki a király? + Claim Félelem pakli + CLAIM Jeges pakli – 3 DB kártyajáték – 10.000 Ft Acélmágnás – 12.000 Ft Sör és kenyér – 12.000 Ft Királyi áru 5.000 Ft Yapalocté expedíció 5.000 Ft Virágvarázs pedig 7.000 Ft

    https://youtu.be/ZXOdmZyD6PE

     

  • 🥷 Bonfire

    10 000 Ft
    2020-as Feld játék, tőle szokatlan mechanikával! The bonfires are sources of light, energy and warmth created by the guardians of light in order to brighten the cities on the otherwise dark planet. The residents of the cities however, took the bonfires for granted and exploited them for their personal gain. Disappointed the guardians of light retreated and let the bonfires extinguish. The citizens could no longer live in the now dark cities and were forced to leave. You are a group of gnomes living close to the cities and you also need and the light of the bonfires. Missing it now, you try yourself to visit the cities and learn how to ignite the bonfires once again: You must visit the guardians of light on their holy islands and ask for tasks to prove your good will. For each completed task, they will re-ignite one extinguished bonfire. Whoever manages to earn the greatest trust from the guardians and manages to brighten their city the most will win the game. Game-play: The engine for the game are the three-coloured tiles you will be puzzling onto your player board. When you manage to place the same colours adjacent to one another, you will receive more action tiles of that specific kind. This will allow you to specialize in certain types of actions and pursue different strategies. You can use the tiles to perform the following actions: - Move your ship to an island - Receive a task from an island by spending two resources - Invite a guardian of light into your city - Trigger a procession of guardians through your city and gain resources. - Add a landscape tile to your city (this is where the processions take place) - Recruit a gnome gaining a special ability or victory points - Find support by the last bonfire, gaining portals, resources or action tiles You will play in turn order until a fixed number of tasks has been solved, after which each player has 5 more turns. During final scoring, you will receive points for your completed tasks (the bonfires) and any improvements made there (portals, landscapes or guardians). https://youtu.be/-0krwltJj88

Cím

Go to Top