• A Macskajáték egy szórakoztató, vidám römi kártyajáték az egész család számára. Köztudomású, hogy a macskáknak pontosan 9 élete van, ezért a játékosok célja az, hogy az éjszaka folyamán elkóborolt cicákat olyan sorozatokba gyűjtsék, melyeknek az végösszege pontosan 9! De vigyázat, ha kóbor macska keveredik a gyűjteményeinkbe, vagy ha megjelenik a rossz fiú a sarkon, akkor nehéz helyzetbe is kerülhetünk. Viszont, ha ügyesek vagyunk és egy kis szerencsénk van, akkor még az is lehet, hogy kiscicáink születnek, vagy a szegény kóbor macskákat örökbe fogadja a macskás néni, a cicák jótevője… https://youtu.be/lWd7LMxK7G0 A játékszabály roppant egyszerű, négy dolgot tehet a cicakedvelő játékos a saját körében: 1. Húz egy látható kártyát (cicát) és leteszi a megfelelő sorozatába. 2. Húz két, előre nem ismert kártyalapot (cicákat) és vagy leteszi a sorozatába, vagy végrehajtja tetszőleges sorrendben az akciókártyát. (Pl. egy kedves kutyával játszani fog az egyik cicája és átszaladnak a szomszédba, vagy érkezik a rossz fiú, aki a kóbor cicákat fogja megkergetni, vagy akár kiscicái is születhetnek a játékosnak…) 3. Egy szomszéd játékostól ellop egy cicakártyát és leteszi a saját sorozatába és azonnal pontot kap érte. (Bosszantó dolog…) 4. Két különböző szomszéd cicatulajdonostól (játékostól) lop egy-egy cicát és azonnal lepontozza a cicagyűjteményét. (Egyszerre két szomszédtól cicát elcsenni, fölöttébb bosszantó dolog…) A játék győztese az lesz, aki a játék végére a legtöbb cicatallért gyűjti be. Ehhez mindössze jó megfigyelőkészségre, koncentrációra és szélvész gyors észjárásra és fejben számolásra lesz szükségünk az egész játék folyamán! A Macskajáték – Macska römi egy vidám, gondolkodós játék, ahol a gyerekeknek MINDEN körben figyelni kell, számolgatni, kombinálni, és taktikázni. A játékidő mindössze fél óra, gyorsan elrepül, miközben a gyerekek észrevétlenül fejlődnek, okosodnak.
  • Out of Print - ELFOGYOTT! A GYÜMI-hez a savanyú a CITROM gyümölcskártyákat ajándékba adjuk! KLIKK! A GYÜMI egy varázslatosan egyszerű, szórakoztató, vidám és egyben ravasz kártyajáték az egész család számára. A játékosok célja az, hogy a gyümölcsöket okosan gyűjtögetve minél több pontot szerezzenek. Ehhez mindössze jó megfigyelőkészségre és megbízható memóriára lesz szükség, mivel minden sorozatból csak a legfelső kártyalapot fogjuk látni az egész játék folyamán! A játékszabály elsajátítása mindössze egy perc, majd játszhatjuk ketten (elmebajnokság),  5-6 játékossal is (vidám partijáték), de akár egyedül is, a játék a játékosok számától függően más-más játékélményt nyújt. A GYÜMI egy könnyű, gyors, de meglepően érdekes és hasznos magyar fejlesztésű kártyajáték, mely készség- és memóriafejlesztő is egyben. Már a hatéveseknek is sikerélményt nyújt (mivel csak egytől ötig kell ismerni a számokat), mert ebben a játékban a legkisebbek is valóban le tudják győzni a felnőtteket, mert a rövidtávú memóriájuk egyszerűen jobb! A GYÜMI sorozat nem egy hétköznapi kártyajáték, szórakoztat, elgondolkodtat és megtanít jó döntéseket hozni és valószínűséget számolni! Ezért is kedvelik olyan sokan, főleg a 9-12 éves korosztály és a felnőttek. A játék sokszor újrajátszható, kicsi, agyafúrt, szórakoztató és mindig máshogyan lehet eljutni a győzelemhez, jól működik több játékos esetén is. Kell ennél több? Egyes iskolákban versenyeket rendeznek a Gyümiből, ahol a gyerekek abban versenyezhetnek, hogy ki az okosabb! A játék 120 db szépen megrajzolt gyümölcskártyát és 18 db gyümölcszsetont tartalmaz, melyek okos és megfontolt gyűjtögetésével, lerakásával és eldobásával a könnyed szórakozás és bosszankodás mellett a gyermekeink észrevétlenül fejlődnek és okosodnak is egyben. A GYÜMI a kiadónk legsikeresebb játéka, rövid időn belül már harmadszorra adjuk ki, és már megjelent 10 orszában szerte Európában is, és most egy különleges, limitált példányú kiadás is elérhető, mely Kecskemét város 650 éves érfordulójára készült. A Gyümi ravaszabb változata, a Gyümi Géniusz pedig 2019-ben megjelenik USA-ban is, de az egész világon elérhető lesz. :-) A bűvös kocka óta valószínűleg a Gyümi a következő játék, amely a magyarországi megjelenést követően bemutatkozhat Amerikában is. Az új kiadás tartalmazza a GYÜMÖLCSSZÜRET modult, valamint további, új játéklehetőségeket (pl. egyszemélyes szabály) és háziszabályokat is! https://youtu.be/LCPjlvYFZS4
  • A GYÜMI Géniusz az ismert és vidám memóriajáték, a GYÜMI egy különlegesebb, ám még furfangosabb változata. A játék célja alapvetően nem változott: továbbra is gyümölcsök gyűjtögetésével kell memóriánkat próbára tennünk,  hiszen most is minden sorozatból csak a legfelső kártyalapot fogjuk látni az egész játék folyamán. Azonban egészen máshogyan kell gondolkodni ebben a játékban, mint ahogy megszokhattuk a Gyümiben! A GYÜMI Géniusz nehezebb feladat elé állítja a játékosokat, mivel a pakliban lévő gyümölcsök különböző eloszlásuknak köszönhetően különböző értékeket képviselnek, ezért folyamatosan mérlegelnünk kell, hogy érdemes-e egy-egy gyümölcsöt a gyűjteményünkbe helyeznünk. Ha rosszul választjuk meg a gyümölcseinket, bizony nagyon kevés pontot fogunk szerezni, mivel a játék közben állandóan figyelnünk kell az ellenfeleink játékát, hogy milyen értékes vagy kevésbé értékes lapokat gyűjtenek. Gyártása megszűnt, kifutó példányok! https://youtu.be/qT2rN_DP1v4
  • Évente egyszer Quedlinburg városa 9 napos vásárt tart. Az ország legjobb csodadoktorai és kuruzslói gyűlnek össze egy helyen, hogy bemutassák gyógyító tudományukat és gyógyitalaikat. Büdös, izzadó lábak, honvágy, csuklás és szerelmi betegség - mindenre van gyógymódjuk. Minden sarlatán saját gyógyitalt főz. A gyógyitalok elkészítéséhez a játékosok összetevőket húznak a saját zsákjukból, amíg úgy nem gondolják, hogy a tökéletes gyógyital elkészült. De csak óvatoson: picivel több ezekből a speciális összetevőkből, és az egész edény felrobbanhat! Szóval meg kell találni a megfelelő időt a megálláshoz, mielőtt túl késő lenne, és talán egy kisebb adagot kell elsőre készíteni, hogy a nyereségből értékesebb összetevőket kereshessenek később. Így a játékos zsákja fokozatosan töltődik fel egyre értékesebb, hasznosabb összetevőkkel, és így a következő bájital még értékesebb lehet. https://youtu.be/83GNTJzrcRw
  • Mi sem szemlélteti úgy a természet szépségét, mint egy Arborétum vibráló színkavalkádja. Az Arborétumba látogatók számára tervezhettek színpompás rügyekkel és levelekkel szegélyezett sétaútvonalakat. Az élénk cseresznyevirág, az illatos som és a tekintélyes tölgy mind-mind helyet kapnak ezen a békés helyen. Ám a harmonikus légkör mögött egy igazi versengésre ösztönző játék rejtezik. El kell döntenetek, mely kártyáitokat helyezitek el Arborétumotokban, és hogy melyeket tartjátok meg a kezetekben, mivel csak a legtapasztaltabb arborétumvezető nyerheti el a természet legnagyobb rajongója címet. Az Arborétum nemcsak egy gyönyörűen illusztrált kártyás társasjáték, hanem egy gyors, érdekes, egyszerű szabályokkal rendelkező kihívás, melyben komoly döntési helyzeteket kell menedzselnünk az utolsó pillanatig. Az Arborétum az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legkülönlegesebb kártyajátéka, mely a kétszemélyes játékmódban is kiválóan működik. Az egyedi, már-már művészi grafikával rendelkező kártyajáték már meg is vásárolható! + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket: 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Keresd a VIP VAGABUND logóval ellátott játékokat, és tedd a kosárba! 1 db társasjáték esetén a kedvezmény -5%, 2 db VIP VAGABUND játék esetén -10% a kedvezmény MINDKÉT játékra, 3 db VIP VAGABUND társasjáték esetén pedig immáron -15% a kedvezmény MINDHÁROM játékra! Próbáld ki, köszi és jó játékot! 🙂 Köszi a rendelést! 🙂 És már itt is van egy magyar nyelvű bemutató az Arborétumról - Győri Zolitól: https://youtu.be/Ms8kdWJ2VhM Rövid szabály, gyönyörű kártyák és ravasz játékmenet - ez az ARBORETUM! Az alábbi nagyon szép és hangulatos bemutatót a DRAFT társasjátékos vlog készítette: https://youtu.be/Nyebx8J2d5s Minden játékos egy sétaútvonalat épít önmaga előtt, minél hosszabb a sorozata, annál több pontot érhet el a játék végén. Egy sor akkor számít érvényesnek, ha növekvő, vagy csökkenő számsorozat és a kezdő és végső kártya ugyanolyan fafajtából áll. Tulajdonképpen különböző színű, de egymásba kapcsolódó sorozatokat kell egymásba fűznünk - ha tudunk. A játék érdekessége abból áll, hogy nemcsak a sétaútvonalunkat kell okosan menedzselnünk, hanem ügyelnünk kell arra, hogy milyen lapokat dobunk el minden körben és tartunk meg a játék végére a kezünkben, mert a végső pontozásnál ezekkel a kártyalapokkal próbáljuk érvényesíteni a sorozatainkat. Minden körben azokat a kártyákat eldobjuk, amelyekre nincs szükségünk, de abban biztosak lehetünk, hogy ezeket a lapokat más játékosok boldogan felveszik és beillesztik a sétaútvonalukba, sok-sok pontot szerezve ezzel... A játék végén csak az a játékos kap pontot a sétaútvonaláért, aki abból a fafajtából a legértékesebbet meg is tudja tartani a kezében. Összegezve: a legnagyobb dilemma a játékban az, amit meg kell oldanunk, hogy milyen fafajtákat gyűjtünk önmagunk előtt a legjobb kombinációban, milyen kártyákat dobunk el, ami másnak jó, és mit tartunk meg a játék végi pontozáshoz. Ötletes, kombinatív, gyönyörű és szórakoztató - jó játékot!  
  • Összecsukható, zöld bársony kockadobó tálca, hátoldala bőrből készült, 25,4 cm x 25,4 cm (kiterített) méretben. Praktikus és hasznos, egy kicsi luxus...
  • Összecsukható, vörös bársony kockadobó tálca, hátoldala bőrből készült, 25,4 cm x 25,4 cm  méretben.
  • PARKS NIGHTFALL - most színes, nyomtatott magyar szabályt adunk ajándékba a játék mellé! Ha alapjátékot is szeretnél a webshopban megtalálod! Welcome to PARKS Expansion: Nightfall. In Nightfall, you'll find new Park Cards featuring new rewards and all new artwork from the Fifty-Nine Parks Print Series, including the 17 parks not represented in the base game. This expansion also includes new Year Cards and Bonus Scoring opportunities, and you'll get to experience the trail in a brand new way with the new Camping mechanic. PARKS is a celebration of our National Parks featuring illustrious art from Fifty-Nine Parks. In PARKS, players will take on the role of two hikers as they trek through different trails across four seasons of the year. While on the trail, these hikers will take actions and collect memories of the places your hikers visit. These memories are represented by various resource tokens like mountains and forests. Collecting these memories in sets will allow players to trade them in to visit a National Park at the end of each hike. Each trail represents one season of the year, and each season, the trails will change and grow steadily longer. The trails, represented by tiles, get shuffled in between each season and laid out anew for the next round. Resources can be tough to come by especially when someone is at the place you’re trying to reach! Campfires allow you to share a space and time with other hikers. Canteens and Gear can also be used to improve your access to resources through the game. It’ll be tough to manage building up your engine versus spending resources on parks, but we bet you’re up to the challenge. Welcome to PARKS! https://youtu.be/mucxJ0qaGiE
  • Akció!
    VAGABUND EXPRESSZ - TÁRSASJÁTÉK KLUBOK SZÁMÁRA! Sziasztok Farkasok! 2 évvel ezelőtt megjelent az Acélmágnás társasjátékunk és ehhez kapcsolódóan egy Turnéra indultunk, ahol bemutattam a játékot! A Turné jól sikerült, de nem sok helyre tudtam eljutni, pedig - a visszajelzések alapján - igény lett volna rá. A TJŰ-n is azt tapasztaltam, hogy sorok álltak a Vagabund játékoknál, és sem hely, sem pedig elég idő nem volt, hogy a játékosok ki tudjanak minden, számunkra érdekes játékot próbálni és gazdagodjanak egy jó kis játékélménnyel... Azóta gondolkodtam, hogyan lehetne megvalósítani azt, hogy a játékosok nyugodt környezetben, egymás között ki tudják próbálni az új (Jeruzsálem: Anno Domini, Farkasok, Sör és kenyér, A Hajsza) és a régebbi játékainkat is (Acélmágnás, Föld és víz). Nem tudom, hogy megtaláltam-e a megoldást, mindenesetre 2024-ben tegyünk egy próbát! Az ötlet: összekészítek 3 különböző doboz, válogatott VAGABUND társasjátékot, és KÖLCSÖNADOM! Kísérleti jelleggel 2 hónapig a következő három doboz járna kézről-kézre, klubról klubra, majd a tapasztalatok alapján újraindítjuk a Vagabund expresszt, tovább növelném a választható dobozokat és kerülnek majd bele új játékok is!   Minden csomagból 8-8 klubnak tudok küldeni - első körben, utána le kell zárjam a lehetőséget, majd a kísérleti kör után újraindítjuk!

    #JERUZSÁLEM: ANNO DOMINI pakk tartalma:

    JERUZSÁLEM: Anno Domini Go for LNG! A Hajsza Virágvarázs

      CÉL: olyan Társasjáték klubokba szeretném eljuttatni ezt a doboznyi Vagabund társasjátékokat, ahol 2 hét idő áll majd rendelkezésre, hogy a játékosok annyi játékot próbáljanak ki, amennyit csak tudnak, vagy akarnak - remélhetőleg persze  minél többet! Minden játék magyar nyelvű, szinte minden játék megtalálható a forgalomban, kivéve a Go for LNG!, amely egy exclusive játék, néhány évvel ezelőtt jelent meg, saját tervezés, de a nagyközönség még csak Szekeres Feri bemutatója kapcsán ismerheti, normál, üzleti forgalomba nem került, játékosok most először találkozhatnak vele :) Ki NE jelentkezzen: a Vagabund Expressz kifejezetten klubok számára van meghirdetve, vagyis ha szűk, baráti körrel játszotok, akkor azt javaslom, hogy kövessétek az Expressz útját és látni fogjátok, hogy hova érkezik be, és abban a klubban ki tudjátok próbálni! Kikre számítok: a legjobb az lenne, ha olyan Társasjáték klubok jelentkeznének (egyelőre országhatáron belül), akik nagyobb létszámmal szoktak időnként összejönni és játszani és szívesen kipróbálnák azokat a Vagabund játékokat, amelyeket még nem ismernek. Hogyan jelentkezhetek? - meg kellene rendelni a Vagabund Expresszt, mintha csak egy játékot rendelnél a webshopban, a rendelő személye a klub hivatalos kontaktszemélye kellene, hogy legyen, vagyis a vezetője, akivel tudok majd egyeztetni a szállításokról, és felel a játékokért, stb. NEM KELL egyesületnek lenned, magánszemély is lehetsz, a lényeg, hogy minél többen tudjatok játszani a játékokkal! A megrendelés után felvesszük a kapcsolatot, be kellene mutatni a klubok röviden, kérni fogom majd a FB oldalatok, stb, hogy lehessen látni, mennyire komoly és mennyire aktívan játszik a klub. Miért van az ellenőrzésre szükség? - Őrült egyszerű, az lenne a jó, ha egy 5-6 fős csapat nem stoppolná le a játékokat, miközben sokan várnak rá, hogy tudjanak játszani, és mivel csak 3 doboz lesz egyelőre, kísérleti jelleggel úton, fontos lenne, hogy ne hasaljon el valahol ez a szándék, köszi. Hogyan működik? A megrendelés és megbeszélés után kialakul egy frankó útvonal, hogy merre és mikor járnak majd a dobozok az országban, melyik klubokba tud eljutni. Én indítom a három dobozt, ami 1 nap alatt megérkezik a választott klubba, ott szépen, ki kell csomagolni és a 2 hét időintervallum utolsó napjáig lehet a Vaga játékokkal játszani, majd a fordulónapon el kell a következő célpont irányába indítani a dobozt! Mi a költsége? - Egyetlen költség van, a fordulónapon el kell juttatnod a következő megállóba, klubba a dobozt a Vagabund játékokkal. Ez lehet posta, futárszolgálat, vagy akár személyesen is átadhatod. Én majd úgy próbálom megszervezni, hogy közel eső helyek kerüljenek egymás mellé, így lehet, hogy költségbe sem kerül. Ez a költség a mindig a feladó klubot terheli, a doboz kb 5 kg-os, postán feladva kb 3 000 Ft-os költség maximum. Nagyon fontos: ha ezt a költséget nem vállalod, akkor légyszi, ne is jelentkezz, köszi! Mit szeretnék kérni? Közös hobbink a társasjátékozás, megbízunk egymásban, én rátok bízom kölcsönbe a társasjátékokat, légyszi, vigyázzatok rá, mert a következő állomáson is szeretnének játszani hibátlan, hiánytalan játékokkal. Szuperköszi! Röviden, ez egy lehetőség, ha szeretnéd kipróbálni, megnézni a Vagabund kiadó játékait, és van egy aktív klubod, akkor be tudsz nevezni, ki tudod próbálni a játékokat, mindössze annyi a kérés, hogy vigyázzatok rá, és a fordulónapon tovább kell küldened, szállítanod a saját költségeden a következő állomásra! Ha tetszik ez az ötlet, ez a lehetőség, akkor szuper! És még egy dolog, hogy követhető legyen más játékosok számára (akik akár a közelben laknak és be is kapcsolódhatnak hozzátok), be kellene lépni a Facebook-on a Vagabund kiadó baráti körébe, ahol be kellene majd jelentkezni egy bemutatkozó poszttal, például: halló, üdv Tolnából, 20-an vagyunk a klubban és megérkezett a Vagabund expressz! Majd a fordulónap után kellene egy újabb poszt, hogy halló, ez tetszett, ez nem tetszett és továbbküldtük Győrbe a játékokat! ...és így járnának kézről-kézre, klubról klubra a játékok. Szóval, szeretnék létrehozni egy kis, lazán kapcsolódó közösséget, ahol jobban megismernénk egymást, köszi! Ha letelik az első kb négy hónap, akkor megbeszéljük a tapasztalatokat, és a segítségetekkel lépünk tovább, bekapcsolódnak új játékok is s körforgásra: Kutná Hora: Az Ezüstváros, Amritsar: Az Aranytemplom, stb.  

    #FARKASOK pakk tartalma:

    Farkasok Go for LNG! Föld és víz Virágvarázs

    # SÖR ÉS KENYÉR pakk tartalma:

    Sör és kenyér Acélmágnás Port Royal Big Box A Hajsza Föld és víz Virágvarázs

  • A GO for LNG! játékban földgázkereskedőket alakítunk, akik saját ügyességük és piaci rátermettségük segítségével földgázbeszerzési és -értékesítési üzleteket kötnek, azaz különböző kitermelési területekről cseppfolyósított földgázt, LNG-t vásárolnak, utána szállítanak, majd adnak el a felvevő piacokon (értékesítési helyszíneken) – lehetőleg minél több haszonnal.
    A győztes több forduló után az lesz, aki a legtöbb pénzt gyűjtötte össze.

    A játékban állandóan változó körülmények között – viszont szórakoztató és könnyen tanulható szabályok mellett – kell a legoptimálisabb döntéseket meghoznunk célunk elérése érdekében.

    A JÁTÉK CÉLJA

    A játékosok földgáz-értékesítési szerződéseket kötnek különböző felvevő piacokkal (értékesítési helyszínekkel), hogy azok szükségleteit kiszolgálva minél több profithoz jussanak. Ám a szerződések megkötésekor bölcsen kell mérlegelniük, mivel a piac aktuális helyzetétől függően egy-egy szerződés akár rendkívül kedvezőtlen helyzetbe is hozhatja őket. Az a földgázkereskedő lesz a győztes, aki a játék végre minimum 5 szerződés teljesítésével a legtöbb pénzt tudja felhalmozni.

    Figyelem! A játék kereskedelmi forgalomba nem kerül!

    https://youtu.be/J_pT0rp_5xI

  • Az erdő közepén állva mély lélegzetet veszel. Érzed, hogy a mai lesz a szerencsenapod. Az elmúlt héten a napsütés és az eső váltogatta egymást, tökéletes környezetet teremtve egy kellemes gombaszedéshez. A helyiek útmutatása is igen bíztatónak tűnik. Egy nagy kosárral felszerelkezve korán kezded a mai napot, virradat előtt, a ragyogó holdfényben. Még egy serpenyőt, némi vajat és almabort is csomagoltál, hogy alkonyatra már a tűz körül lakomázhass az összegyűjtött gombákból. Ez egy nagyszerű nap lesz! https://youtu.be/HlvzbcSZSGM  
  • Conserve wildlife in this cooperative trick-taking game You are a team of researchers working for the Institute for Wildlife Conservation (IWC), and you are ready to go to the ends of the earth to halt the extinction of various species. As representatives of the IWC, you will go on missions to research and protect endangered fauna. Each mission revolves around a specific animal, including the collection of data on related animals, in order to gain a better understanding of the behavior, habitat, and other important features of the animal being studied. Animalia: Preventing Extinction is a co-operative card game in which you will attempt, on behalf of the IWC, to conduct research on endangered animals. As you do so, you will also raise funds that the IWC can use to protect animals and create global awareness of the animals’ plight. These goals can only be achieved if you communicate well and work together as a team. Each round consists of a series of 8 turns for each player, called tricks. The first Animal card played in a trick determines that trick’s color. The other players must follow suit by playing an Animal card of the same color, if possible. Whoever plays the highest-valued card in a trick’s color wins that trick. That player moves the trick’s cards to their personal trick pile, which is kept facedown beside them. When all tricks are played, each player with one or more Mission cards must fulfill their mission(s) by collecting (in their trick pile) all of the Animal cards listed on their Mission card(s). If even one of the missions has not been successfully completed, the players immediately lose the game. However, if all players’ Mission cards have been successfully completed, those Mission cards are set aside and the players continue on to the next round. Animalia: Preventing Extinction also offers a campaign mode. The campaign game can be played in solo, two-player, and three-player mode. For setup, select how many and which continents you will play in a row. Any money earned will continue to the next continent. If you fail at any moment during the campaign, you have not succeeded in completing the campaign. https://youtu.be/YAcPow7QON4  
  • The new moon is a symbol for a new beginning, the perfect time to start something new and to plan your future — and that is what Nova Luna (lat. for new moon) is all about. In each round of this abstract tile-laying game, you have to plan your future anew, developing a new strategy to cope with what the moon wheel has to offer you. On each turn, you have to decide which new tile from the moon wheel to place in front of you. Every new tile brings a new task you have to fulfill. In order to do so, you need to place tiles of the correct color adjacent to the task you want to complete, but these of course again bring you new tasks. Each time a task is solved, you may place one of your markers on it. So decide wisely and be the first one to place all your markers. https://youtu.be/caSdEHsj2nM      
  • LIFE’S A JOURNEY, NOT A DESTINATION Find your path in a beautiful Japanese garden. In the Japanese tradition, the torii gate marks the transition into the sacred. Travel from fountains to flowers to shrines passing through as many torii gates as possible, while meeting vendors, poets, and even Samurai along the way. The traveler goes through the ancient torii gate— Leaf falls in water OBJECTIVE Earn the most journey points by expanding the garden and walking through as many torii gates as possible as you move between similar landmarks. Earn additional advantages and points by interacting with characters in the garden such as poets, samurai, gardeners, vendors and geishas. Maybe you will be first to visit each landmark 5 times or maybe you will interact with same character 3 times. Your journey to the most points may lead you down a different path every time! KEY PLAY The One Hundred Torii is a tile placing game played over a series of turns. Each turn the board expands and the game ends after the last tile is drawn and each player takes one last turn. Each Turn, the player takes the following actions (in order): - Get Help (optional) - Expand the Garden - Claim Rewards (if earned) - Draw Tiles https://youtu.be/5yBFfxklw-g
  • 2014-es eredeti kiadás - angol és német szabállyal, csak az alapjátékot tartalmazza a régi grafikával. In the harbor of Port Royal life is bustling and you hope to make the deal of your life. But dont risk too much or your cargo holds will be empty. Dont forget to reinvest your profit to gain the favor of Governors and Admirals and to hire various other persons that can further your goals. Try to extend your influence and you might even be able to answer the call of one of the prestigious expeditions. A savvy card game. In the harbor of Port Royal life is bustling! Will you be able to make the deal of your life? https://youtu.be/l5XXIbEBipw
  • BF! An all-new social deduction game by Don Eskridge for 4 (or more) players! In Quest, all will show their true colors as Good and Evil struggle for the future of civilization. Hidden amongst King Arthur’s loyal servants are Mordred’s unscrupulous minions. These forces of Evil are few in number, but if they go unknown, they can sabotage Arthur’s great quests. Players are secretly dealt roles that determine if their allegiance is to Good or to Evil. Then, players debate, reason, and lie as they decide who to send on Quests—knowing that if just one minion of Mordred joins, the Quest could fail. Quest includes 25 different characters and many different ways to play the base game. Quest also includes the Director's Cut, a personal recommendation from the designer about the preferred way to play Quest. https://youtu.be/XrZkvjK4cpg  
  • A DINOPARK vonzza a turistákat - persze csak akkor, ha a jól menedzseled a dinókat... Biztosan hallottad már te is a történetet a bátor tudósokról, akik egy ősi szúnyog maradványaiból nyerték ki a dinoszauruszok DNS-ét. A sikeres kísérlet után már csak egy dolog maradt hátra: nyitni egy sikeres parkot, ahol az emberek szabadon megtekinthetik a csodálatos őslényeket! A dinóknál már csak a dinóparkok menőbbek - hát ki ne szeretne egy sajátot! Most megmutathatjátok, hogy milyen igazgató is válna belőletek, ha egy saját dinós állatkert felügyelői lennétek! Ha pedig jól építkezel és taktikázol, akkor még profitálhatsz is belőle! Tedd próbára magadat, küzdj a barátaid ellen a pörgős Draftosaurus társasjátékban! A Draftosaurus társasjátékban a játékosok célja minél több látogatót becsalogatni a saját dinoszaurusz parkjukba. Ezt pedig a minél különlegesebb példányokkal, az igazán veszélyes őslényekkel és a legérdekesebb őshüllőkkel tudjátok csak elérni. Vajon melyikőtök stratégiája lesz a legjobb, és kinek parkja lesz a legbiztonságosabb? Mert ez is szempont, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mi történt egy korábbi híres parkkal... Ne hagyd, hogy a katasztrófa újra megismétlődjön! https://youtu.be/sAHUfU-iU1M  
  • CLAIM - Tüzes pakli, ez a legújabb kiegészítő, melyhez most színes, nyomtatott magyar szabályt adunk ajándékba! A Tűzelementálok a létező legmélyebb bugyrokból és legsötétebb helyekről próbálnak a felszínre törni, hogy részesei lehessenek a küzdelemnek. Nyomukban Démonok, Csalók és Méregkeverők járnak, tarsolyukban rengeteg kellemetlen meglepetéssel. A pánikhangulat fokozódik és a tűz tovább terjed a világban, már senki sincs biztonságban. Fuss el! Repülj el! Csússz-mássz! Megjegyzés: Ez egy kiegészítő, a játékhoz szükségünk lesz a CLAIM vagy a CLAIM2 játékok valamelyikére. Megjelent a CLAIM Fire kieg, mely hoz egy durva csavart a játékban! Hogy mit? Nézd meg Szekeres Feri bemutatóját! A magyar kiadás leghamarabb 2022-ben érkezik csak, de a szabály nemsokára felkerül és jól használható lesz a Tüzes pakli is. 2021-ben valószínűleg a MAGIC pakli jön leghamarabb magyarul és még egy 2021-es új, még nem ismert pakli, ami még titok! Az új király meghalt, és csak egy évet töltött a trónon! Nem túl hosszú élet egy király számára. Most öt új frakció csatlakozott a hatalmi harcokhoz, hogy megszerezzék a trónt. A gnómoknak fogsz kedvezni, feltételezvén, hogy megvédenek az óriások dübörgő lépteitől? Kihasználod a látnokok bölcsességét? Magadhoz tudod édesgetni a félénk trollokat, hogy támogassák az ügyedet? Vagy a sárkányok erejére támaszkodsz? Elővigyázattal válassz támogatókat és követeld a trónt! A CLAIM kártyajáték Univerzuma több pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM Erősítés - Magic egy gyors, mindössze 15-20 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, amely kiegészítő pakli, önmagában nem játszható, szükséges hozzá a CLAIM vagy a CLAIM 2. Új frakciók kapcsolódnak be a játékba, őket is meg kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Varázslók, Druidák, Alakváltók és 18 különféle varázstárgyat is játékba kerül... és mindez kedves, humoros grafikával! Megjegyzés: a CLAIM Reinforcements MAGIC kiegészítő, a játékhoz szükséges a CLAIM/CLAIM2 játékok valamelyikére! ...az egész sorozatot megvásárolhatod akciósan is - KLIKK! https://youtu.be/snZclx8thUE https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/z6PAGHHL_C0  
  • A dinoszauruszpark mindig vonzza a turistákat – főként, ha megfelelően tudod elhelyezni a fajokat! A Draftosaurus: Marina kiterjeszti parkod határait, és egy új fajt ad hozzá: a plesiosaurusokat! Ez a Draftosaurus-kiegészítő egy új kétoldalas táblát ad a játékhoz, amelyet minden játékos kombinálhat meglévő parkjával, új folyózónával bővítve azt. A plesiosaurusok az egyetlen faj, amelyet a folyónak erre a szakaszára lehet helyezni, és pontokat ad a játék végén. Ahhoz, hogy a plesiosaurust lejjebb mozgasd a folyón, és több pontot szerezz, bizonyos más fajokat kell elhelyezned a parkodban, melyek egyenként feloldják a gátakat! A Draftosaurusban az a célod, hogy tiéd legyen az a dínópark, amely leginkább vonzza a látogatókat. Ehhez dinófigurákat kell húznod, és kifutókban kell őket elhelyezned bizonyos korlátozásokat figyelembe véve. Minden körben az egyik játékos dob egy kockával, és ez megszabja, hogy a játékosok mely kifutókhoz adhatják hozzá a dinoszauruszukat. A Draftosaurus egy gyors és könnyed draftolós játék, amelyben nem kártyalapokat, hanem dínófigurákat adunk körbe miután kiválasztottunk belőlük egyet. https://youtu.be/sAHUfU-iU1M  
  • A Draftosaurus: Aerial Show kiterjeszti parkod határait, és egy új fajjal egészíti ki azt: a pterodactylokkal! Ez a Draftosaurus-kiegészítő egy kétoldalas táblát ad a játékhoz, amelyet minden játékos kombinálhat meglévő parkjával új hegyi zónát adva ahhoz. A pterodactylok az egyetlen faj, amely a tábla ezen részére helyezhető, és minden fészkük egy adott bónuszt kínál cserébe, az extra pontoktól a mentelmi jogon át az elhelyezési kockáig! A Draftosaurusban az a célod, hogy tiéd legyen az a dínópark, amely leginkább vonzza a látogatókat. Ehhez dinófigurákat kell húznod, és kifutókban kell őket elhelyezned bizonyos korlátozásokat figyelembe véve. Minden körben az egyik játékos dob egy kockával, és ez megszabja, hogy a játékosok mely kifutókhoz adhatják hozzá a dinoszauruszukat. A Draftosaurus egy gyors és könnyed draftolós játék, amelyben nem kártyalapokat, hanem dínófigurákat adunk körbe miután kiválasztottunk belőlük egyet. https://youtu.be/sAHUfU-iU1M  
  • A GYÜMI GÉNIUSZ kártyajáték nemzetközi verziója, az Eagle Gryphon Games USA/CANADA kiadása. A GYÜMI Géniusz az ismert és vidám memóriajáték, a GYÜMI egy különlegesebb, ám még furfangosabb változata. A játék célja alapvetően nem változott: továbbra is gyümölcsök gyűjtögetésével kell memóriánkat próbára tennünk,  hiszen most is minden sorozatból csak a legfelső kártyalapot fogjuk látni az egész játék folyamán. Azonban egészen máshogyan kell gondolkodni ebben a játékban, mint ahogy megszokhattuk a Gyümiben! A GYÜMI Géniusz nehezebb feladat elé állítja a játékosokat, mivel a pakliban lévő gyümölcsök különböző eloszlásuknak köszönhetően különböző értékeket képviselnek, ezért folyamatosan mérlegelnünk kell, hogy érdemes-e egy-egy gyümölcsöt a gyűjteményünkbe helyeznünk. Ha rosszul választjuk meg a gyümölcseinket, bizony nagyon kevés pontot fogunk szerezni, mivel a játék közben állandóan figyelnünk kell az ellenfeleink játékát, hogy milyen értékes vagy kevésbé értékes lapokat gyűjtenek. https://youtu.be/qT2rN_DP1v4
  • Gunkimono

    15 000 Ft
    Match tiles colours to score points now or raise your track to gain points later. In war-torn feudal Japan, the soldiers are restless. The endless battles, betrayals, and broken promises have the soldiers questioning where their loyalties lie. Meanwhile, the daimyo are strategizing, marshaling their troops, and erecting strongholds to bolster the strength of their armies, all in pursuit of honor and ultimate victory. In Gunkimono, players take on the roles of these daimyo, plotting their military advances across the countryside. Each new squad of troops yields victory points, but you may decide to forgo these points and save up for your stronghold instead. All the while, you need to keep an eye on your opponents so that their forces do not grow too large and expand at your expense. https://youtu.be/zcd0PIvOnNI
  • A Nagyi régi kredence - eredeti USA kiadás, letölthető magyar nyelvű játékszabállyal! Töltsd tele a Nagyi régi kredencét ritkaságok gyűjteményével! Gyermekkorunkban mindannyian gyűjtögettünk apró tárgyakat, leveleket, kavicsokat a kertben vagy a parkban séta közben, melyeket aztán csillogó szemmel ajándékoztunk szüleinknek, nagyszüleinknek úgy, mintha kincsek lennének. Ezen a héten a nagymamával indultok egy erdőszéli kirándulásra, hogy aztán ezeket a különleges kis tárgyakat a Nagyi régi kredencén felhalmozva összeállítsátok saját gyűjteményeteket. Töltsd meg a Nagyi régi kredencét apró tárgyakkal, és szerezd Te a legtöbb pontot! A játékosok minden fordulóban felfedező útra indulnak, hogy új, egyedi kincseket találjanak kredenceikbe. Gyűjteményeikben különböző szempontok alapján szettek alakulhatnak ki, melyekkel pontokat szerezhetnek. Create the most intriguing curio cabinet with trinkets collected during your travels. THE WHATNOT CABINET A Game of Rare, Unusual and Intriguing Objects Gyermekkorunkban mindannyian gyűjtögettünk apró tárgyakat, leveleket, kavicsokat a kertben vagy a parkban séta közben, melyeket aztán csillogó szemmel ajándékoztunk szüleinknek, nagyszüleinknek úgy, mintha kincsek lennének. Ezen a héten a nagymamával indultok egy erdőszéli kirándulásra, hogy aztán ezeket a különleges kis tárgyakat a Nagyi régi kredencén felhalmozva összeállítsátok saját gyűjteményeteket. OBJECTIVE Collect tiny objects and score the most points by creating the best whatnot cabinet. Each round players travel away from home to find trinkets and doodads to add to their cabinets. As they do, they score curio points for sets of like objects, different, and various other unique setups. https://youtu.be/Sev-gCrD3Vs    
  • A GENTLE Rain

    9 990 Ft

    Vegyél egy mély lélegzetet és pihenj...

    Azzal a reménnyel érkezel a tópartra, hogy egy ritka és gyönyörű látvány fogad majd. A liliomok a tó felszínén csak esőben nyílnak, és csak ritkán virágzik mind a nyolc különböző liliom egyszerre. A Lágy eső (Gentle Rain játék) célja, hogy a tólapkákat úgy helyezzük le az asztalra, hogy mind a nyolc liliom virágozzon, mielőtt elfogynának a viráglapocskák és az elállna az eső.

    A lapkákat egymás mellé kell lehelyezned úgy, hogy a lapkák szélei passzoljanak színben egymáshoz, ahányszor ez sikerül, egy liliom ki fog nyílni!
    Nyugalma és szép egyszemélyes játék :-)

    https://youtu.be/mDP2nEknYP0

    https://youtu.be/y0Nm924CCAU

  • A Barakka egy messzi földön híres és bölcs uralkodó, Sadid Al-Rasid kedvenc kártyajátékaként vonult be a történelembe. A nagyvezír nemcsak legendás harcos, hanem kitűnő játékos hírében is állott, azonban az uralkodót gondok nyomasztották, mert legféltettebb kincse, egyetlen leánya, a szépséges Layla, naphosszat csak szomorkodott. Dúsgazdag hercegek és előkelő nemesek próbálták jobb kedvre deríteni, mosolyt csalni bájos arcára, de mindhiába. A lány halálos szerelembe esett egy furfangos észjárású, ámde alacsony sorból származó Omár nevű fiúval. Amikor azonban kettejük titkos románca kitudódott, a leány apja halálra ítélte a fiút. Lánya könyörgésére a szultán azonban mégis egyetlen esélyt ajánlott Omárnak, hogy elkerülje a halált: ha a fiú legyőzi őt Barakkában, akkor meghagyja az életét és neki adja leánya kezét is. Omár elfogadta az uralkodó ajánlatát, mindössze annyit kért ravaszul, hogy ő választhassa meg a játékhoz az ülőhelyét, cserébe pedig átadja a kezdés jogát az uralkodónak. Al-Rasid beleegyezett, így hát a fiú leült a napnak háttal, a szultán pedig a sivatag felkelő napjával szemben, melynek vakító sugarai megzavarták a koncentrálásban, így hiába volt a Barakka mestere, vereséget szenvedett… Al-Rasid ígéretéhez híven állta a szavát, így a szerelmesek végül egymáséi lehettek. A fiú később nagyhírű uralkodóvá vált, az udvarába látogató tudósok, utazók és hadvezérek pedig további Barakka játékvariánsokra ihlették. Vajon a szerelmesek egymásra találnak? Vajon a szegény sorból származó fiú legyőzi a félelmetes harcost a kártyajátékban? Rajtad múlik! + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket: 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, EGYSÉGESEN 10.000 Ft/db! – és küldöm is! 🙂 Föld és víz – 10.000 Ft Port Royal Big Box – 10.000 Ft Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft Ellenállás! – 10.000 Ft A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft Claim I. Na, ki a király? + Claim Félelem pakli + CLAIM Jeges pakli – 3 DB kártyajáték – 10.000 Ft …és a Királyi áru 5.000 Ft, a Yapalocté expedíció 5.000 Ft, a Virágvarázs pedig 7.000 Ft, vagy ha az Acélmágnás társasjátékunk érdekelne, akkor annak a Vagabund VIP ára: 11.500 Ft Köszi a rendelést! 🙂 BARAKKA - Szöllősi Peti kártyajátéka: https://youtu.be/3zzz6n63KF8 https://youtu.be/GxYnRfw0Q-I https://youtu.be/MtjQTE_h9tw  
  • Elixir Mixer

    4 490 Ft

    Mix the right potions at the annual Festival of Wizardry and Witchcraft!

    It's time for the annual Festival of Wizardry and Witchcraft! Battle against the best wizards and witches in the world to prove you can mix the best potions and become this year's winner!

    At the start of Elixir Mixer, each player has a hand of five ingredient cards. The elixir cards and ten bonus cards are placed on the table, with six random ingredient cards next to them as a market. On a turn, take one of three possible actions:

    • Draw a card from the deck.
    • Take a card from the market, then refill the market.
    • Place one card from your hand into the market, then take any number of cards so long as their sum equals the card placed, then refill the market.

    If you have several cards of the same color in your hand and their total value corresponds to the value of the top elixir card of that color, you can discard these cards to collect that elixir. You can create several elixirs in the same turn. End your turn by seeing whether you can claim one of the bonus cards by meeting the depicted requirements, such as an elixir or each color or three purple elixirs. Each collected elixir and bonus card is worth 1 point, and whoever collects 8 points first wins.

    https://youtu.be/5wUl06Qhi78

  • Rare powers are flying high in the sky, ready to claim the throne. With all living things thrifting in the sky, each minor adjustment can turn the world upside down. All outer factions are seen as a threat. The sky creatures fly as fast as the wind, have extremely rare powers and are best when acting alone. Are you ready for this new era of war? https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM  
  • The sea gives and takes. Now the forces of the deepsea are preparing for war. The enormous effect of the sun on the realm has been recognized since the dawn of time and it is by far the most important source of energy for life. The sun worshippers have always been neutral. Until now… They are fierce, heroic and strong. With the sunlight at their back they will be unstoppable. https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM  
  • Strong forces from the sand lands are ready to fight. The enormous effect of the sun on the realm has been recognized since the dawn of time and it is by far the most important source of energy for life. The sun worshippers have always been neutral. Until now… They are fierce, heroic and strong. With the sunlight at their back they will be unstoppable. Note: This is an expansion. You need CLAIM or CLAIM2 to play the game. https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM  
  • Az új király meghalt, és csak egy évet töltött a trónon! Nem túl hosszú élet egy király számára. Most öt új frakció csatlakozott a hatalmi harcokhoz, hogy megszerezzék a trónt. A gnómoknak fogsz kedvezni, feltételezvén, hogy megvédenek az óriások dübörgő lépteitől? Kihasználod a látnokok bölcsességét? Magadhoz tudod édesgetni a félénk trollokat, hogy támogassák az ügyedet? Vagy a sárkányok erejére támaszkodsz? Elővigyázattal válassz támogatókat és követeld a trónt! A CLAIM kártyajáték Univerzuma 5 pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM Erősítés - Magic egy gyors, mindössze 15-20 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, amely kiegészítő pakli, önmagában nem játszható, szükséges hozzá a CLAIM vagy a CLAIM 2. Új frakciók kapcsolódnak be a játékba, őket is meg kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Varázslók, Druidák, Alakváltók és 18 különféle varázstárgyat is játékba kerül... és mindez kedves, humoros grafikával! Megjegyzés: a CLAIM Reinforcements MAGIC kiegészítő, a játékhoz szükséges a CLAIM/CLAIM2 játékok valamelyikére! ...az egész sorozatot megvásárolhatod akciósan is - KLIKK! Már letölthető a nem végleges magyar nyelvű szabály! https://youtu.be/pxtcBbRCBKw https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/z6PAGHHL_C0  
  • CLAIM - Erősítés: Helyszínek - most színes, nyomtatott szabályt adunk ajándékba! Az új király meghalt, és csak egy évet töltött a trónon! Nem túl hosszú élet egy király számára. Most öt új frakció csatlakozott a hatalmi harcokhoz, hogy megszerezzék a trónt. A gnómoknak fogsz kedvezni, feltételezvén, hogy megvédenek az óriások dübörgő lépteitől? Kihasználod a látnokok bölcsességét? Magadhoz tudod édesgetni a félénk trollokat, hogy támogassák az ügyedet? Vagy a sárkányok erejére támaszkodsz? Elővigyázattal válassz támogatókat és követeld a trónt! A CLAIM kártyajáték Univerzuma 8 pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM Erősítés - Maps egy gyors, mindössze 15-25 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, amely kiegészítő pakli, önmagában nem játszható, szükséges hozzá a CLAIM vagy a CLAIM 2. Új frakciók kapcsolódnak be a játékba, őket is meg kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Baziliszkuszok, Főnixmadarak és Unikornisok és 18 különféle új helyszín is játékba kerül... és mindez kedves, humoros grafikával! A nem végleges magyar szabály letölthető! Megjegyzés: a CLAIM Reinforcements MAPS kiegészítő, a játékhoz szükséges a CLAIM/CLAIM2 játékok valamelyikére! https://youtu.be/pxtcBbRCBKw https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/Gvuj7aWHxeM  
  • A CLAIM MAGIC kiegészítőhöz most színes, nyomtatott magyar szabályt adunk ajándékba! Az új király meghalt, és csak egy évet töltött a trónon! Nem túl hosszú élet egy király számára. Most öt új frakció csatlakozott a hatalmi harcokhoz, hogy megszerezzék a trónt. A gnómoknak fogsz kedvezni, feltételezvén, hogy megvédenek az óriások dübörgő lépteitől? Kihasználod a látnokok bölcsességét? Magadhoz tudod édesgetni a félénk trollokat, hogy támogassák az ügyedet? Vagy a sárkányok erejére támaszkodsz? Elővigyázattal válassz támogatókat és követeld a trónt! A CLAIM kártyajáték Univerzuma több pakli kártyából áll, de a játékhoz elegendő a CLAIM vagy a CLAIM 2 paklit megszerezni, viszont a Claim, a Claim 2 és a Claim Erősítés játékokat kombinálhatjuk egymással, így a kártyapaklit új összeállításokban is használhatjuk a játékok során. Különleges játékélmény felfedezni a különböző frakciók egymásra gyakorolt hatásait, ráadásul a játék akár 3-4 személlyel is játszható ezután! A CLAIM Erősítés - Mercenaries egy gyors, mindössze 15-20 perc hosszú, taktikus és szórakoztató kártyajáték, amely kiegészítő pakli, önmagában nem játszható, szükséges hozzá a CLAIM vagy a CLAIM 2. Új frakciók kapcsolódnak be a játékba, őket is meg kell meggyőznünk, hogy bennünket támogassanak, vagyis mi legyünk az új király: Küklopszok, Elfek és Orkok és 18 különféle zsoldos karakter is játékba kerül... és mindez kedves, humoros grafikával! Már letölthető a magyar nyelvű, nem végleges szabály is! A teljes CLAIM Univerzumot itt megtalálod akciósan – KLIKK! És CLAIM és CLAIM 2 már pocket méretben, fémdobozban is kapható a webshopban! Megjegyzés: a CLAIM Reinforcements Mercenaries kiegészítő, a játékhoz szükséges a CLAIM/CLAIM2 játék valamelyikére! https://youtu.be/pxtcBbRCBKw https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM https://youtu.be/FWp-yimk4d8  
  • Nem is olyan régen, vásároltatok egy régi éttermet, és kiszolgáltátok az első vendégeiteket. Az éttermet fel kellett újítanotok, alapanyagokat kellett vásárolnotok, ki kellett fizetnetek az alkalmazottaitokat, egyre összetettebb ételeket kellett készítenetek, és gondoskodnotok kellett a megfelelő raktározásról. Ahogy az éttermetek bővült, egyre igényesebb vendégek érkeztek, és egyre több alkalmazottat tudtatok felvenni. Sajnos sikeretek nem volt hosszú életű, és az éttermeteknek kezdett leáldozni. A vendégek száma lecsökkent, a kisegítő személyzetnek fel kellett mondanotok, és az éttermetek elindult lefelé a lejtőn. Emiatt arra a következtetésre jutottatok, hogy az éttermeteket fejleszteni kell. Először is kell egy új menü. Majd itt az ideje egy édességeket kínáló cukrászda megnyitásának: tiramisu, crème brûlée, fagylaltkelyhek – és persze a tejszínhabról se feledkezzünk meg! Ezzel a kiegészítővel egy 7 forgatókönyvből álló új történetet élhettek át. Mielőtt ezekkel az új forgatókönyvekkel játszanátok, javasoljuk, hogy legalább az alapjáték első 4 forgatókönyvén legyetek túl. Ezen 4 forgatókönyv szabályait röviden ismertetjük ebben a szabálykönyvben is, hogy akár hosszabb szünet után is könnyedén neki állhassatok ennek a kiegészítőnek. Az alapjáték 5-8 forgatókönyvének szabályismerete nem szükséges, ezeket az új történet során újra leírjuk.  
  • Playmat az Acélmágnás játékhoz - ÚJ, magyar kiadás - Vagabund kiadó + ajándék Nagyvállalat promókártya is jár a playmathez! :)

    XIX. századi mohó, kapitalista üzletemberek bőrébe bújva megszerezzük a számunkra legjobb és legértékesebb gyárakat, majd saját ipari birodalmuk irányításával a lehető legtöbb bevételt érjük el!

    Briliánsan egyszerű és zseniális játék - fél órában. A játékszabály 3-4 perc, a set-up pedig mindössze 1 perc, különleges, újra és újra előkerülő játék! Tiszta szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik a Királyi áru jellegű játékokat! :)

    A Furnace egy elegáns engine-building euró játék, ahol a játékosok XIX. századi kapitalisták bőrébe bújhatnak, akik ipari vállalkozásokat építenek, és arra törekednek, hogy annyi pénzt gyűjtsenek össze, amennyit csak tudnak cégek vásárlásával, erőforrások kinyerésével, és a legjobb kombinációkban történő feldolgozásukkal.

    Játékmenet

    A játék 4 fordulóból áll. Minden forduló 2 fázisból épül fel: Licit és Termelés.

    Licit fázis:

    Minden játékosnak 4 korongja van (értékük 1 és 4 közötti), amivel licitálhat a közös sorban lévő kártyákért. A játékosok felváltva helyezik el egy-egy korongjukat a kártyákra, amíg mindenkinek el nem fogy az összes korongja.

    Licit szabályok:

    Nem lehet egy kártyára két azonos értékű korongot tenni.
    Nem lehet egy kártyára két azonos színű korongot tenni.

    Majd a kártyákat egyesével kiértékeljük balról jobbra haladva. A legmagasabb licit tulajdonosa kapja meg a kártyát. Az összes többi licit pedig kárpótlásban részesül, ami a kártyákon van feltüntetve. A korong értéke szorzóként működik a kompenzációnál.

    Termelés fázis:

    A játékosok használják a kártyáikat olyan sorrendben, ahogy szeretnék. Szerezhetnek erőforrásokat, feldolgozhatják őket másik erőforrássá, vagy pénzzé, és fejleszthetik a kártyáikat további hatások érdekében.

    Játék vége:

    Amikor a 4. forduló véget ér, a legtöbb pénzzel rendelkező játékos nyer.

    Ennyi az összes szabály, jó játékot! :)

    + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket:

    💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted!
    Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, EGYSÉGESEN 10.000 Ft/db! – és küldöm is! 🙂

    Föld és víz 10.000 Ft
    Port Royal Big Box – 10.000 Ft

    Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft
    Ellenállás! – 10.000 Ft
    A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft
    Claim I. Na, ki a király? + Claim Félelem pakli + CLAIM Jeges pakli – 3 DB kártyajáték – 10.000 Ft

    …és a Királyi áru 5.000 Ft, a Yapalocté expedíció 5.000 Ft, a Virágvarázsnak pedig 7.000 Ft a Vagabund VIP ára.

    Köszi a rendelést! :-)

    https://youtu.be/mtxRhxrv22I

Cím

Go to Top