• A Piepmatzban a játékosoknak ügyesen taktikázva kell az etetőhelyhez irányítani a kismadarakat. Ha jól kombinálunk, egy madárka lesz a jutalmunk, melyet leteszünk magunk elé és kapunk még bónuszmagocskákat is, melyek pontokat érnek a játék végén. Ha még jobban kombinálunk, akkor láncreakcióként akár több madárkát is letehetünk magunk elé, melyekből, ráadásul ha sikerül párt alkotni (azonos fajú nőstények és hímek), akkor extra pontokhoz jutunk. A játék végi pontozás emlékeztet egy kicsit az Arborétumban megszokotthoz, csak az kap pontot az adott madárfajért, aki a legtöbb egyforma madarat gyűjti be. A legtöbb pontot begyűjtő játékos nyer. Arboretum + Fesztáv = Piepmatz - Kis madárdal És most akkor nézzük a játékszabályokat! Az alábbi nagyon szép és hangulatos bemutatót a DRAFT társasjátékos vlog (Molnár Péter) készítette: https://youtu.be/O-Oyy5ZCD3Y  
  • Mi sem szemlélteti úgy a természet szépségét, mint egy Arborétum vibráló színkavalkádja. Az Arborétumba látogatók számára tervezhettek színpompás rügyekkel és levelekkel szegélyezett sétaútvonalakat. Az élénk cseresznyevirág, az illatos som és a tekintélyes tölgy mind-mind helyet kapnak ezen a békés helyen. Ám a harmonikus légkör mögött egy igazi versengésre ösztönző játék rejtezik. El kell döntenetek, mely kártyáitokat helyezitek el Arborétumotokban, és hogy melyeket tartjátok meg a kezetekben, mivel csak a legtapasztaltabb arborétumvezető nyerheti el a természet legnagyobb rajongója címet. Az Arborétum nemcsak egy gyönyörűen illusztrált kártyás társasjáték, hanem egy gyors, érdekes, egyszerű szabályokkal rendelkező kihívás, melyben komoly döntési helyzeteket kell menedzselnünk az utolsó pillanatig. Az Arborétum az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legkülönlegesebb kártyajátéka, mely a kétszemélyes játékmódban is kiválóan működik. Az egyedi, már-már művészi grafikával rendelkező kártyajáték már meg is vásárolható! + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket: 💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted! Keresd a VIP VAGABUND logóval ellátott játékokat, és tedd a kosárba! 1 db társasjáték esetén a kedvezmény -5%, 2 db VIP VAGABUND játék esetén -10% a kedvezmény MINDKÉT játékra, 3 db VIP VAGABUND társasjáték esetén pedig immáron -15% a kedvezmény MINDHÁROM játékra! Próbáld ki, köszi és jó játékot! 🙂 Köszi a rendelést! 🙂 És már itt is van egy magyar nyelvű bemutató az Arborétumról - Győri Zolitól: https://youtu.be/Ms8kdWJ2VhM Rövid szabály, gyönyörű kártyák és ravasz játékmenet - ez az ARBORETUM! Az alábbi nagyon szép és hangulatos bemutatót a DRAFT társasjátékos vlog készítette: https://youtu.be/Nyebx8J2d5s Minden játékos egy sétaútvonalat épít önmaga előtt, minél hosszabb a sorozata, annál több pontot érhet el a játék végén. Egy sor akkor számít érvényesnek, ha növekvő, vagy csökkenő számsorozat és a kezdő és végső kártya ugyanolyan fafajtából áll. Tulajdonképpen különböző színű, de egymásba kapcsolódó sorozatokat kell egymásba fűznünk - ha tudunk. A játék érdekessége abból áll, hogy nemcsak a sétaútvonalunkat kell okosan menedzselnünk, hanem ügyelnünk kell arra, hogy milyen lapokat dobunk el minden körben és tartunk meg a játék végére a kezünkben, mert a végső pontozásnál ezekkel a kártyalapokkal próbáljuk érvényesíteni a sorozatainkat. Minden körben azokat a kártyákat eldobjuk, amelyekre nincs szükségünk, de abban biztosak lehetünk, hogy ezeket a lapokat más játékosok boldogan felveszik és beillesztik a sétaútvonalukba, sok-sok pontot szerezve ezzel... A játék végén csak az a játékos kap pontot a sétaútvonaláért, aki abból a fafajtából a legértékesebbet meg is tudja tartani a kezében. Összegezve: a legnagyobb dilemma a játékban az, amit meg kell oldanunk, hogy milyen fafajtákat gyűjtünk önmagunk előtt a legjobb kombinációban, milyen kártyákat dobunk el, ami másnak jó, és mit tartunk meg a játék végi pontozáshoz. Ötletes, kombinatív, gyönyörű és szórakoztató - jó játékot!  
  • Összecsukható, zöld bársony kockadobó tálca, hátoldala bőrből készült, 25,4 cm x 25,4 cm (kiterített) méretben. Praktikus és hasznos, egy kicsi luxus...
  • Összecsukható, vörös bársony kockadobó tálca, hátoldala bőrből készült, 25,4 cm x 25,4 cm  méretben.
  • Terra Mystica: Fire & Ice has the original factions brace themselves for new competitors: Yetis – the masters of power, Ice Maidens – who adore their Temples, Acolytes – whose entire life is focused on the cults, and Dragonlords – who use their power to create volcanoes. And as if this wasn't enough, there are two more factions, Shapeshifters and Riverwalkers, who ignore the most basic of rule of one faction, one terrain type. (Inconceivable to the Halflings!) https://youtu.be/OkZqN-llbxc
  • PARKS NIGHTFALL - most színes, nyomtatott magyar szabályt adunk ajándékba a játék mellé! Ha alapjátékot is szeretnél a webshopban megtalálod! Welcome to PARKS Expansion: Nightfall. In Nightfall, you'll find new Park Cards featuring new rewards and all new artwork from the Fifty-Nine Parks Print Series, including the 17 parks not represented in the base game. This expansion also includes new Year Cards and Bonus Scoring opportunities, and you'll get to experience the trail in a brand new way with the new Camping mechanic. PARKS is a celebration of our National Parks featuring illustrious art from Fifty-Nine Parks. In PARKS, players will take on the role of two hikers as they trek through different trails across four seasons of the year. While on the trail, these hikers will take actions and collect memories of the places your hikers visit. These memories are represented by various resource tokens like mountains and forests. Collecting these memories in sets will allow players to trade them in to visit a National Park at the end of each hike. Each trail represents one season of the year, and each season, the trails will change and grow steadily longer. The trails, represented by tiles, get shuffled in between each season and laid out anew for the next round. Resources can be tough to come by especially when someone is at the place you’re trying to reach! Campfires allow you to share a space and time with other hikers. Canteens and Gear can also be used to improve your access to resources through the game. It’ll be tough to manage building up your engine versus spending resources on parks, but we bet you’re up to the challenge. Welcome to PARKS! https://youtu.be/mucxJ0qaGiE
  • Brass: Lancashire — first published as Brass — is an economic strategy game that tells the story of competing cotton entrepreneurs in Lancashire during the industrial revolution. You must develop, build, and establish your industries and network so that you can capitalize demand for iron, coal and cotton. The game is played over two halves: the canal phase and the rail phase. To win the game, score the most victory points (VPs), which are counted at the end of each half. VPs are gained from your canals, rails, and established (flipped) industry tiles. Each round, players take turns according to the turn order track, receiving two actions to perform any of the following:
    1. Build an industry tile
    2. Build a rail or canal
    3. Develop an industry
    4. Sell cotton
    5. Take a loan
    At the end of a player's turn, they replace the two cards they played with two more from the deck. Turn order is determined by how much money a player spent on the previous turn, from lowest spent first to highest spent. This turn order mechanism opens some strategic options for players going later in the turn order, allowing for the possibility of back-to-back turns. After all the cards have been played the first time (with the deck size being adjusted for the number of players), the canal phase ends and a scoring round commences. After scoring, all canals and all of the lowest level industries are removed for the game, after which new cards are dealt and the rail phase begins. During this phase, players may now occupy more than one location in a city and a double-connection build (though expensive) is possible. At the end of the rail phase, another scoring round takes place, then a winner is crowned. The cards limit where you can build your industries, but any card can be used for the develop, sell cotton or build connections actions. This leads to a strategic timing/storing of cards. Resources are common so that if one player builds a rail line (which requires coal) they have to use the coal from the nearest source, which may be an opponent's coal mine, which in turn gets that coal mine closer to scoring (i.e., being utilized). Brass: Lancashire, the 2018 edition from Roxley Games, reboots the original Warfrog Games edition of Brass with new artwork and components, as well as a few rules changes:
    • The virtual link rules between Birkenhead have been made optional.
    • The three-player experience has been brought closer to the ideal experience of four players by shortening each half of the game by one round and tuning the deck and distant market tiles slightly to ensure a consistent experience.
    • Two-player rules have been created and are playable without the need for an alternate board.
    • The level 1 cotton mill is now worth 5 VP to make it slightly less terrible.
    https://youtu.be/K6oAPmv-O1k
  • The factions of Terra Mystica have opened their doors for business beyond the trading post in Terra Mystica: Merchants of the Seas. More trade flows between the factions with their brand new ships sailing on the rivers. A new large building, the shipyard, upgrades your shipping or range and produces ships with twenty faction board extensions. Factions that export will receive VP and resources depending on the building they deliver to. Factions importing and receiving an opponent's ship will gain power. Ships will dig and build in adjacent hexes, so watch out! Ships can also be consumed and form new Dwellings. The ship movement and Dwelling actions add a new tactical movement element to the already deep strategy of Terra Mystica while maintaining perfect information. The factions must also adjust to an entire new set of 12 round scoring tiles, four new Ship related Favors, three new bonus tiles, three additional power actions, town tiles, and two maps: Loon Lakes and Fjords. The maps and most of the round scoring may also used be used with the base game if desired. The Fire and Ice expansion is not required, but the material for them is provided. https://youtu.be/2Bmoxwp8ZBU
  • Akció!
    VAGABUND EXPRESSZ - TÁRSASJÁTÉK KLUBOK SZÁMÁRA! Sziasztok Farkasok! 2 évvel ezelőtt megjelent az Acélmágnás társasjátékunk és ehhez kapcsolódóan egy Turnéra indultunk, ahol bemutattam a játékot! A Turné jól sikerült, de nem sok helyre tudtam eljutni, pedig - a visszajelzések alapján - igény lett volna rá. A TJŰ-n is azt tapasztaltam, hogy sorok álltak a Vagabund játékoknál, és sem hely, sem pedig elég idő nem volt, hogy a játékosok ki tudjanak minden, számunkra érdekes játékot próbálni és gazdagodjanak egy jó kis játékélménnyel... Azóta gondolkodtam, hogyan lehetne megvalósítani azt, hogy a játékosok nyugodt környezetben, egymás között ki tudják próbálni az új (Jeruzsálem: Anno Domini, Farkasok, Sör és kenyér, A Hajsza) és a régebbi játékainkat is (Acélmágnás, Föld és víz). Nem tudom, hogy megtaláltam-e a megoldást, mindenesetre 2024-ben tegyünk egy próbát! Az ötlet: összekészítek 3 különböző doboz, válogatott VAGABUND társasjátékot, és KÖLCSÖNADOM! Kísérleti jelleggel 2 hónapig a következő három doboz járna kézről-kézre, klubról klubra, majd a tapasztalatok alapján újraindítjuk a Vagabund expresszt, tovább növelném a választható dobozokat és kerülnek majd bele új játékok is!   Minden csomagból 8-8 klubnak tudok küldeni - első körben, utána le kell zárjam a lehetőséget, majd a kísérleti kör után újraindítjuk!

    #JERUZSÁLEM: ANNO DOMINI pakk tartalma:

    JERUZSÁLEM: Anno Domini Go for LNG! A Hajsza Virágvarázs

      CÉL: olyan Társasjáték klubokba szeretném eljuttatni ezt a doboznyi Vagabund társasjátékokat, ahol 2 hét idő áll majd rendelkezésre, hogy a játékosok annyi játékot próbáljanak ki, amennyit csak tudnak, vagy akarnak - remélhetőleg persze  minél többet! Minden játék magyar nyelvű, szinte minden játék megtalálható a forgalomban, kivéve a Go for LNG!, amely egy exclusive játék, néhány évvel ezelőtt jelent meg, saját tervezés, de a nagyközönség még csak Szekeres Feri bemutatója kapcsán ismerheti, normál, üzleti forgalomba nem került, játékosok most először találkozhatnak vele :) Ki NE jelentkezzen: a Vagabund Expressz kifejezetten klubok számára van meghirdetve, vagyis ha szűk, baráti körrel játszotok, akkor azt javaslom, hogy kövessétek az Expressz útját és látni fogjátok, hogy hova érkezik be, és abban a klubban ki tudjátok próbálni! Kikre számítok: a legjobb az lenne, ha olyan Társasjáték klubok jelentkeznének (egyelőre országhatáron belül), akik nagyobb létszámmal szoktak időnként összejönni és játszani és szívesen kipróbálnák azokat a Vagabund játékokat, amelyeket még nem ismernek. Hogyan jelentkezhetek? - meg kellene rendelni a Vagabund Expresszt, mintha csak egy játékot rendelnél a webshopban, a rendelő személye a klub hivatalos kontaktszemélye kellene, hogy legyen, vagyis a vezetője, akivel tudok majd egyeztetni a szállításokról, és felel a játékokért, stb. NEM KELL egyesületnek lenned, magánszemély is lehetsz, a lényeg, hogy minél többen tudjatok játszani a játékokkal! A megrendelés után felvesszük a kapcsolatot, be kellene mutatni a klubok röviden, kérni fogom majd a FB oldalatok, stb, hogy lehessen látni, mennyire komoly és mennyire aktívan játszik a klub. Miért van az ellenőrzésre szükség? - Őrült egyszerű, az lenne a jó, ha egy 5-6 fős csapat nem stoppolná le a játékokat, miközben sokan várnak rá, hogy tudjanak játszani, és mivel csak 3 doboz lesz egyelőre, kísérleti jelleggel úton, fontos lenne, hogy ne hasaljon el valahol ez a szándék, köszi. Hogyan működik? A megrendelés és megbeszélés után kialakul egy frankó útvonal, hogy merre és mikor járnak majd a dobozok az országban, melyik klubokba tud eljutni. Én indítom a három dobozt, ami 1 nap alatt megérkezik a választott klubba, ott szépen, ki kell csomagolni és a 2 hét időintervallum utolsó napjáig lehet a Vaga játékokkal játszani, majd a fordulónapon el kell a következő célpont irányába indítani a dobozt! Mi a költsége? - Egyetlen költség van, a fordulónapon el kell juttatnod a következő megállóba, klubba a dobozt a Vagabund játékokkal. Ez lehet posta, futárszolgálat, vagy akár személyesen is átadhatod. Én majd úgy próbálom megszervezni, hogy közel eső helyek kerüljenek egymás mellé, így lehet, hogy költségbe sem kerül. Ez a költség a mindig a feladó klubot terheli, a doboz kb 5 kg-os, postán feladva kb 3 000 Ft-os költség maximum. Nagyon fontos: ha ezt a költséget nem vállalod, akkor légyszi, ne is jelentkezz, köszi! Mit szeretnék kérni? Közös hobbink a társasjátékozás, megbízunk egymásban, én rátok bízom kölcsönbe a társasjátékokat, légyszi, vigyázzatok rá, mert a következő állomáson is szeretnének játszani hibátlan, hiánytalan játékokkal. Szuperköszi! Röviden, ez egy lehetőség, ha szeretnéd kipróbálni, megnézni a Vagabund kiadó játékait, és van egy aktív klubod, akkor be tudsz nevezni, ki tudod próbálni a játékokat, mindössze annyi a kérés, hogy vigyázzatok rá, és a fordulónapon tovább kell küldened, szállítanod a saját költségeden a következő állomásra! Ha tetszik ez az ötlet, ez a lehetőség, akkor szuper! És még egy dolog, hogy követhető legyen más játékosok számára (akik akár a közelben laknak és be is kapcsolódhatnak hozzátok), be kellene lépni a Facebook-on a Vagabund kiadó baráti körébe, ahol be kellene majd jelentkezni egy bemutatkozó poszttal, például: halló, üdv Tolnából, 20-an vagyunk a klubban és megérkezett a Vagabund expressz! Majd a fordulónap után kellene egy újabb poszt, hogy halló, ez tetszett, ez nem tetszett és továbbküldtük Győrbe a játékokat! ...és így járnának kézről-kézre, klubról klubra a játékok. Szóval, szeretnék létrehozni egy kis, lazán kapcsolódó közösséget, ahol jobban megismernénk egymást, köszi! Ha letelik az első kb négy hónap, akkor megbeszéljük a tapasztalatokat, és a segítségetekkel lépünk tovább, bekapcsolódnak új játékok is s körforgásra: Kutná Hora: Az Ezüstváros, Amritsar: Az Aranytemplom, stb.  

    #FARKASOK pakk tartalma:

    Farkasok Go for LNG! Föld és víz Virágvarázs

    # SÖR ÉS KENYÉR pakk tartalma:

    Sör és kenyér Acélmágnás Port Royal Big Box A Hajsza Föld és víz Virágvarázs

  • A GO for LNG! játékban földgázkereskedőket alakítunk, akik saját ügyességük és piaci rátermettségük segítségével földgázbeszerzési és -értékesítési üzleteket kötnek, azaz különböző kitermelési területekről cseppfolyósított földgázt, LNG-t vásárolnak, utána szállítanak, majd adnak el a felvevő piacokon (értékesítési helyszíneken) – lehetőleg minél több haszonnal.
    A győztes több forduló után az lesz, aki a legtöbb pénzt gyűjtötte össze.

    A játékban állandóan változó körülmények között – viszont szórakoztató és könnyen tanulható szabályok mellett – kell a legoptimálisabb döntéseket meghoznunk célunk elérése érdekében.

    A JÁTÉK CÉLJA

    A játékosok földgáz-értékesítési szerződéseket kötnek különböző felvevő piacokkal (értékesítési helyszínekkel), hogy azok szükségleteit kiszolgálva minél több profithoz jussanak. Ám a szerződések megkötésekor bölcsen kell mérlegelniük, mivel a piac aktuális helyzetétől függően egy-egy szerződés akár rendkívül kedvezőtlen helyzetbe is hozhatja őket. Az a földgázkereskedő lesz a győztes, aki a játék végre minimum 5 szerződés teljesítésével a legtöbb pénzt tudja felhalmozni.

    Figyelem! A játék kereskedelmi forgalomba nem kerül!

    https://youtu.be/J_pT0rp_5xI

  • Egizia: Shifting Sands is an updated version of the beloved strategy game Egizia. Players travel down the Nile, placing boats as they go, to collect resources that will help them construct some of Egypt's most famous monuments. With new monuments to build, new cards to collect, and a constantly shifting river, Egizia: Shifting Sands Edition is a streamlined, modern update that both longtime fans and new players can easily pick up and enjoy. In Egizia, players must place their pawns following the course of the Nile, moving northwards. In this way, each placement not only blocks the opponents from choosing the same square (except monuments, where multiple players are always allowed), but also forces the player to place their remaining pawns only on the squares below the one they just occupied. When the placement phase is over, the workers of the players (which are separate from the pawns) must be fed with the grain produced in the fields. The production of each field is based on the floods of the Nile, so some fields may not give grain each turn. If a player doesn't have enough grain for all their workers, they must buy it with victory points. After that, stones are received from the owned quarries and used to build the monuments (if the right to do so was reserved earlier) along with the workers. In this new edition, players each get a chance to build across the Colonnade, a new monument. The more columns you build, the better powers you unlock to help you on the river. Perhaps once per turn you can place boats on occupied river spaces or upstream, or gain an extra point each time you place bricks in monuments. With randomized rewards from game to game, the Colonnade is a dynamic new monument to shake up traditional gameplay. Below the Colonnade, where the graves once stood, lie the mysterious statues — a new monument unlike anything else in Egizia. These tiny build sites are cheaper than any other monument, but they hold the potential for high reward if you fulfill their requirements. Players must plan early as they can place only one brick in a statue per round, and each level they build has more strenuous requirements for endgame bonuses. Egizia: Shifting Sands keeps all the painstaking risk/reward decisions of the original Egizia and adds new depths of strategy, balance, and gameplay for a fresh twist on a timeless classic. https://youtu.be/BMhQ-ni95cQ
  • Stellar

    8 490 Ft
    Space! For millennia, humans have marveled at the cosmos. Modern astronomy gives us valuable insight about what’s happening in the universe, but there is still a sense of wonder to be had in looking up at the expanse above us. In Stellar, you are stargazers, calibrating your telescopes to bring into view celestial objects of various types — planets, moons, asteroids, interstellar clouds, black holes, even satellites — as you create a beautiful display of the night sky! You have eleven rounds to play cards to your telescope and notebook, building a night sky tableau. After that, you'll calculate your points, and the stargazer with the most point wins! Nézzétek meg Molnár Peti DRAFT vlogjának Hidden Gem videóját, nagyon alaposan és szépen bemutatja ezt a különleges kis játékot! https://youtu.be/wYicCeskq78 https://youtu.be/jzdNS0_pWhM
  • Star Realms is a spaceship combat deck-building game.

    Star Realms is a fast paced deck-building card game of outer space combat. It combines the fun of a deck-building game with the interactivity of Trading Card Game style combat. As you play, you make use of Trade to acquire new Ships and Bases from the cards being turned face up in the Trade Row from the Trade Deck. You use the Ships and Bases you acquire to either generate more Trade or to generate Combat to attack your opponent and their bases. When you reduce your opponent’s score (called Authority) to zero, you win!

    Multiple decks of Star Realms and/or Star Realms Colony Wars one for every two people, allows up to six players to play a variety of scenarios. Also, in the newest version, there are new ways to play that allow up to 6 players with modes like Boss, Hunter, and Free for All. You can also add Star Realms Colony Wars to the deck to make it 4 players. This is the first game of the Star Realms series.

    https://youtu.be/rAkYJnQ8Z-I

  • Az erdő közepén állva mély lélegzetet veszel. Érzed, hogy a mai lesz a szerencsenapod. Az elmúlt héten a napsütés és az eső váltogatta egymást, tökéletes környezetet teremtve egy kellemes gombaszedéshez. A helyiek útmutatása is igen bíztatónak tűnik. Egy nagy kosárral felszerelkezve korán kezded a mai napot, virradat előtt, a ragyogó holdfényben. Még egy serpenyőt, némi vajat és almabort is csomagoltál, hogy alkonyatra már a tűz körül lakomázhass az összegyűjtött gombákból. Ez egy nagyszerű nap lesz! https://youtu.be/HlvzbcSZSGM  
  • Conserve wildlife in this cooperative trick-taking game You are a team of researchers working for the Institute for Wildlife Conservation (IWC), and you are ready to go to the ends of the earth to halt the extinction of various species. As representatives of the IWC, you will go on missions to research and protect endangered fauna. Each mission revolves around a specific animal, including the collection of data on related animals, in order to gain a better understanding of the behavior, habitat, and other important features of the animal being studied. Animalia: Preventing Extinction is a co-operative card game in which you will attempt, on behalf of the IWC, to conduct research on endangered animals. As you do so, you will also raise funds that the IWC can use to protect animals and create global awareness of the animals’ plight. These goals can only be achieved if you communicate well and work together as a team. Each round consists of a series of 8 turns for each player, called tricks. The first Animal card played in a trick determines that trick’s color. The other players must follow suit by playing an Animal card of the same color, if possible. Whoever plays the highest-valued card in a trick’s color wins that trick. That player moves the trick’s cards to their personal trick pile, which is kept facedown beside them. When all tricks are played, each player with one or more Mission cards must fulfill their mission(s) by collecting (in their trick pile) all of the Animal cards listed on their Mission card(s). If even one of the missions has not been successfully completed, the players immediately lose the game. However, if all players’ Mission cards have been successfully completed, those Mission cards are set aside and the players continue on to the next round. Animalia: Preventing Extinction also offers a campaign mode. The campaign game can be played in solo, two-player, and three-player mode. For setup, select how many and which continents you will play in a row. Any money earned will continue to the next continent. If you fail at any moment during the campaign, you have not succeeded in completing the campaign. https://youtu.be/YAcPow7QON4  
  • The new moon is a symbol for a new beginning, the perfect time to start something new and to plan your future — and that is what Nova Luna (lat. for new moon) is all about. In each round of this abstract tile-laying game, you have to plan your future anew, developing a new strategy to cope with what the moon wheel has to offer you. On each turn, you have to decide which new tile from the moon wheel to place in front of you. Every new tile brings a new task you have to fulfill. In order to do so, you need to place tiles of the correct color adjacent to the task you want to complete, but these of course again bring you new tasks. Each time a task is solved, you may place one of your markers on it. So decide wisely and be the first one to place all your markers. https://youtu.be/caSdEHsj2nM      
  • LIFE’S A JOURNEY, NOT A DESTINATION Find your path in a beautiful Japanese garden. In the Japanese tradition, the torii gate marks the transition into the sacred. Travel from fountains to flowers to shrines passing through as many torii gates as possible, while meeting vendors, poets, and even Samurai along the way. The traveler goes through the ancient torii gate— Leaf falls in water OBJECTIVE Earn the most journey points by expanding the garden and walking through as many torii gates as possible as you move between similar landmarks. Earn additional advantages and points by interacting with characters in the garden such as poets, samurai, gardeners, vendors and geishas. Maybe you will be first to visit each landmark 5 times or maybe you will interact with same character 3 times. Your journey to the most points may lead you down a different path every time! KEY PLAY The One Hundred Torii is a tile placing game played over a series of turns. Each turn the board expands and the game ends after the last tile is drawn and each player takes one last turn. Each Turn, the player takes the following actions (in order): - Get Help (optional) - Expand the Garden - Claim Rewards (if earned) - Draw Tiles https://youtu.be/5yBFfxklw-g
  • Hero Realms is a fantasy-themed deck-building game that is an adaptation of the award-winning Star Realms game. The game includes basic rules for two-player games, along with rules for multiplayer formats such as Free-For-All, Hunter, and Hydra.

    Each player starts the game with a ten-card personal deck containing gold (for buying) and weapons (for combat). You start each turn with a new hand of five cards from your personal deck. When your deck runs out of cards, you shuffle your discard pile into your new deck. An 80-card Market deck is shared by all players, with five cards being revealed from that deck to create the Market Row. As you play, you use gold to buy champion cards and action cards from the Market. These champions and actions can generate large amounts of gold, combat, or other powerful effects. You use combat to attack your opponent and their champions. When you reduce your opponent's score (called health) to zero, you win!

    Multiple expansions are available for Hero Realms that allow players to start as a particular character (Cleric, Fighter, Ranger, Thief, or Wizard) and fight cooperatively against a Boss, fight Boss decks against one another, or compete in a campaign mode that has you gain experience to work through different levels of missions.

    https://youtu.be/aDdmA_zLeBY

  • 2014-es eredeti kiadás - angol és német szabállyal, csak az alapjátékot tartalmazza a régi grafikával. In the harbor of Port Royal life is bustling and you hope to make the deal of your life. But dont risk too much or your cargo holds will be empty. Dont forget to reinvest your profit to gain the favor of Governors and Admirals and to hire various other persons that can further your goals. Try to extend your influence and you might even be able to answer the call of one of the prestigious expeditions. A savvy card game. In the harbor of Port Royal life is bustling! Will you be able to make the deal of your life? https://youtu.be/l5XXIbEBipw
  • Ismét készleten az Amritsar: The Golden Temple (Aranytemplom)!
    Nézz bele a rajongói magyar szabályba! :) - hamarosan itt a hivatalos Vagabund szabály is!

    Amritsar, az Aranytemplom. Ez a lenyűgöző épület világszerte ismert a szikh közösség szent helyeként és a Föld egyik leghíresebb zarándokhelyeként.
    Többször lebontották, de Maharaja Ranjit Singh márvánnyal, rézzel és 750 kiló tiszta arannyal újjáépítette, innen ered a neve. Amritszárban a játékosok a különböző korabeli személyiségeket fogják képviselni, akik segítettek a Szikh Birodalom maharadzájának az Arany templom újjáépítésében.
    Egy ügyes mechanizmus alapján, amely a klasszikus mankala játékok vetési rendszerére épül, a játékosok a különböző munkásokat és saját elefántjukat fogják használni a szükséges feladatok elvégzéséhez. A köröd során 1-3 akciót végezhetsz attól függően, hogy mennyire koordináltad jól a munkásokat és az elefántodat. Ezek a cselekvések erőforrások gyűjtéséből a kőbányában vagy a piacon, a különböző tudásszintek előrehaladásából, személyes táblád fejlesztéséből, mahout-odhoz (elefánt) fordulásból és főként adományok adásából a templomnak állnak majd, azzal a céllal, hogy minél több presztízspontot szerezz. A játék végén a legtöbb presztízsponttal rendelkező játékos nyer.

    + Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket:

    💎 VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél a rendelésedhez adni további társasjátékokat egyre növekvő kedvezménnyel, most megteheted!
    Keresd a VIP VAGABUND logóval ellátott játékokat, és tedd a kosárba!

    1 db VIP VAGABUND logós társasjáték esetén a kedvezmény -5%,
    2 db VIP VAGABUND logós játék esetén -10% a kedvezmény MINDKÉT játékra,
    3 db VIP VAGABUND logós társasjáték esetén pedig immáron -15% a kedvezmény MINDHÁROM játékra!

    https://youtu.be/JGpGCkg2M4k?si=5vCWuANed190aDD7

    https://youtu.be/0Sv2pxxqTC8?si=q5d0oO6ZdV1aCTxa

  • In Raiders of the North Sea: Hall of Heroes, a mead hall has been constructed, attracting a new breed of adventurers. Each raid brings new quests for the daring to endure. But with mead in abundance, there is little room for the wary, so sharpen your axe and ready your shield as new adventures await! In addition to including components for an extra player, Hall of Heroes has the new mead hall board, large player boards, mead, quests, reputation, and a variety of new townsfolk. https://youtu.be/XRllKqXYDPA  
    https://youtu.be/ninL202PLAc
  • In Raiders of the North Sea: Fields of Fame, enemy jarls have joined forces to help defend against the onslaught of raids on their settlements. But despite their threats, there is fame awaiting those who seek to kill or subdue them. Encountering a jarl is sure to bring injury, but now is no time for the faint-hearted. Onwards to the battlefield! In addition to including components for an extra player, Fields of Fame also includes the new township board, enemy jarl tokens and cards, fame, damage and a variety of new townsfolk. Molnár Peti DRAFT vlog nagyszerű játékszabály ismertetője: https://youtu.be/eTxC20ijctM  
    https://youtu.be/ninL202PLAc
  • Monasterium

    19 990 Ft
    Képezz szerzeteseket, építsd meg a katedrálisban a legértékesebb ólomüveg ablakot és teljesítsd a kolostorok kéréseit! A kora középkorban, amikor az egyház a hatalma csúcsára érkezett, építettek öt kolostort egy gyönyörű völgyben. A feladatod az lesz, hogy növeld a a kolostorok hírnevét, képezz szerzeteseket, küldd el őket fontos épületekbe, és szerezz befolyásos támogatókat, és díszítsd fel a székesegyház ólomüveg ablakát, hogy növeld az iskola hírnevét! A DLP Games új játéka, az Orleans sikere után újra a középkori témához nyúlnak, reméljük, jó játék lesz, mindenesetre biztató... In the early Middle Ages, the peak of ecclesiastical power, no fewer than five monasteries were founded in a beautiful valley with the aim of spreading the Word of God. As the dean of a cathedral school, you try to accommodate the novices entrusted to you in the monasteries, thus building up an unmistakable reputation. According to your talents, you send novices to monastery buildings, to the chapel, or to the cloister. The intercession of influential personalities or other monks should not be underestimated. You can also fulfill the special missions of the monasteries and build on the stained-glass windows of your cathedral to enhance the fame of your school. After the three-year novitiate, it will become clear who has been able to earn the most fame and glory with their helpers. Monasterium (which is Latin for "Monastery") is a strategic game with an innovative dice mechanism that presents the players with ever new challenges. The game includes a double-sided game board: one side for the game for two and one side for 3-4 players.    
  • BF! An all-new social deduction game by Don Eskridge for 4 (or more) players! In Quest, all will show their true colors as Good and Evil struggle for the future of civilization. Hidden amongst King Arthur’s loyal servants are Mordred’s unscrupulous minions. These forces of Evil are few in number, but if they go unknown, they can sabotage Arthur’s great quests. Players are secretly dealt roles that determine if their allegiance is to Good or to Evil. Then, players debate, reason, and lie as they decide who to send on Quests—knowing that if just one minion of Mordred joins, the Quest could fail. Quest includes 25 different characters and many different ways to play the base game. Quest also includes the Director's Cut, a personal recommendation from the designer about the preferred way to play Quest. https://youtu.be/XrZkvjK4cpg  
  • Star Realms: Frontiers is a new standalone Star Realms series game with an 80-card trade deck and new scorecards that's suitable for play with up to four players. It can be combined with Star Realms and/or Star Realms: Colony Wars.

    About Star Realms

    Star Realms is a fast-paced game of space battles that combines the fun of a deckbuilding game with the interactivity of Trading Card Game-style combat. As you play, you make use of Trade to acquire new Ships and Bases from the cards being turned face up in the Trade Row.

    You use the Ships and Bases you acquire to either generate more Trade, or to generate Combat to attack your opponent and their Bases. When you reduce your opponent’s score (called Authority) to zero, you win! Battle your friends or team up to play cooperatively against the game!

    https://youtu.be/8DcUfv_QkiU

  • Gunkimono

    15 000 Ft
    Match tiles colours to score points now or raise your track to gain points later. In war-torn feudal Japan, the soldiers are restless. The endless battles, betrayals, and broken promises have the soldiers questioning where their loyalties lie. Meanwhile, the daimyo are strategizing, marshaling their troops, and erecting strongholds to bolster the strength of their armies, all in pursuit of honor and ultimate victory. In Gunkimono, players take on the roles of these daimyo, plotting their military advances across the countryside. Each new squad of troops yields victory points, but you may decide to forgo these points and save up for your stronghold instead. All the while, you need to keep an eye on your opponents so that their forces do not grow too large and expand at your expense. https://youtu.be/zcd0PIvOnNI
  • 🥷 Offshore

    15 000 Ft
    Family strategy game about a a highly specialized industry. The vast oil reserves off of the Norwegian shores is an environmentally controversial topic, but it undoubtedly remains one of the most important contributors to the country's massive wealth. Offshore is a lightweight competitive strategy game about this highly specialized industry. In the game, players build oil platforms in the North Sea. Opening a new oil field is, of course, not easy as it requires both technology and temporary co-operation between players. On your turn, you perform one of three actions:
    • Buy a technology tile
    • Export oil (selling it for points and money)
    • Open a new oil field and drill for oil
    Opening a new oil field is the most complex action: Alone, or together with one other player, you must have the required technology and also pay the opening cost. Who should use which technology and how the cost should be split must be agreed upon between the players. The players then drill for oil in a small press-your-luck mini game: The players must decide how deep they want to drill, all the while avoiding too much pressure building up as this could result in a blowout. The combination of technology tiles used for opening the field will also influence the drilling in various ways. The temporary co-operations and players' shared interests in the drilling phases makes for an exciting game in which players share both successes and failures. https://youtu.be/3-J0B6b30a0
  • Nidavellir

    12 290 Ft

    Egy millenniumnyi béke ér hirtelen véget, ahogy az ősi gonosz kitör börtönéből és bosszúra szomjazva fogva tartói ellen indul. Ám a fogvatartók... nos, maradjunk annyiban, hogy ők már nem szomjasak.

    A játék tehát licitálásból és szett gyűjtésből fog állni, egy érdekes csavarral megfűszerezve. Minden játékos 5-5 érmével rendelkezik a játék teljes szakaszában, amikből 3-at mindig a licitálásokra költ, 2 a tarsolyában marad. Akad azonban egy 0-s értékű érme, amivel ugyan licitálást nem lehet nyerni, viszont ezzel az érmével lehet az erszényben maradt másik két érmét fejleszteni.Bármikor, amikor valaki licitálásra 0-s érmét rak, ugyanúgy részt vesz a licitálásban, de a megmaradt 2 érméjének az értékét összeadja, az egyik érméjét eldobja, és a helyére a közös készletből elvesz egy új érmét, aminek az értéke az előző kettőnek az összege volt. Nem elég tehát csak licitálgatni, fontos észben tartani, hogy az érméket fejleszteni kell, és ezek időzítésén is rengeteg múlhat.

    A játék másik aspektusa a szett gyűjtögetés. A törpék 5 klánba tartoznak, mindegyik más módon jelent győzelmi pontokat, ha viszont egy sort össze tud valaki állítani, tehát minden klánból van 1-1 tagja, azért értékes, erős hősre tehet szert. Minden újabb sor újabb hőst jelent, amit nem könnyű kivitelezni, viszont nem is mindig célravezető taktika csak a hősöket gyűjteni.

    https://youtu.be/Wzf2zhKXxAI

    https://youtu.be/Kos8yjbLTDw

  • SOLANI KS

    17 990 Ft
    KS SOLANI Szinte csak előrendelésre hozok belőle, 2021 decemberi megjelenés! Ha mégis maradna példány, akkor lesz a shopban KS példány.. Az előrendelés véglegesítése 2021 május elején-közepén történik, ekkor ki is számlázom az előrendelés összegét, mert ekkor én is megrendelem és kifizetem a példányodat az eredeti kiadónak. A játék készültségi fázisát és a friss híreket mindig megosztom majd a vagabund kiadó FB oldalán. Köszi a közreműködést! Itt tudod megnézni, hogy mit tartalmaz a KS SOLANI - KLIKK! Fill the night sky with beautiful constellations made of unique shaped tiles. Populate the night sky with beautiful constellations assembled from uniquely shaped tiles. Solani is an abstract tile-laying and drafting game for 1-4 players. Players will assemble constellations to be set into the sky, taking turns selecting two different shapes of tiles in a unique “double-headed” snake draft, before laying them onto their personal board. Properly connect the stars, observe the roaming planets, and correctly identify the placement of celestial bodies to complete your constellations puzzle in the best possible way. After twelve rounds of play, Coyote grows impatient; he grabs the edge of the buckskin rug and tosses the rest of the quartz skyward - creating the Milky Way. https://youtu.be/N_yZGg3NATY
  • KS THE GIRL WHO MADE THE STARS Szinte csak előrendelésre hozok belőle, 2021 decemberi megjelenés! Ha mégis maradna példány, akkor lesz a shopban KS példány is. Az előrendelés véglegesítése 2021 május elején-közepén történik, ekkor ki is számlázom az előrendelés összegét, mert ekkor én is megrendelem és kifizetem a példányodat az eredeti kiadónak. A játék készültségi fázisát és a friss híreket mindig megosztom majd a vagabund kiadó FB oldalán. Köszi a közreműködést! Itt tudod megnézni, hogy mit tartalmaz a KS SOLANI - KLIKK! A tile-laying game based on a San African myth about the creation of the stars. The girl reached into the wood ash and grabbed a palmful, and as she blew it from her palm, the ashes swirled and churned as they moved skyward, lighting up the once dark skies. The Girl who Made the Stars is a worker placement/tile-laying puzzle game for 1-4 players based on a San African myth about the creation of the milky way and the stars. In the time of the first people, the night sky was dark and featureless. The village elders prohibited venturing out into the dark starless night for fear of the dangers that lurked there. One night after her mother cooked dinner, a young girl, frustrated with these restrictions, took a bit of ash and roots and cast the red and white embers into the sky, forming the milky way and the other stars, in an attempt to illuminate the night so the villagers could safely collect resources necessary for their survival. As a village elder, gaze upon the new stars in the night sky and discern the forms of constellations to provide wisdom and illumination to the village. Draw constellations into the earth, with your depictions gaining light, stars, and stardust for the village. Then, as villagers guided by this newfound light, venture into the surrounding darkness to collect much needed resources, including fruit, fish, and small and large game. The resources you collect for the village will boost your reputation, and the player with the highest reputation at the end of the game is the winner. https://youtu.be/n1_MHXKf5DY    
  • 2023 októberében érkezik, az ár természetesen tájékoztató jellegű, csak azután tudom beállítani a pontos árat, miután minden költségre fény derült (beérkezéskor)! Szinte csak előrendelésre hozok belőle, kb 2022 júliusi megjelenés, csak a KS COLOSSUS deluxe pledge lesz és csak mindössze néhány db lesz készleten. Amikor kiderül a pontos összeg, akkor kiküldöm a Vagabund hírlevélben a pontos infókat, akkor be tudsz jelentkezni a játékra, megvárom a visszajelzéseket, akkor tudod majd indítani az előrendelésed - majd kiküldöm a díjbekérőket, mely befizetésével véglegesíted az előrendelést, és foglalod le a példányodat. Arra is lesz 1 hét, majd, ha ma marad példány, csak akkor teszem ki publikusan elérhetővé. A játék készültségi fázisát és a friss híreket mindig megosztom majd a vagabund kiadó FB oldalán. Köszi a közreműködést! Itt tudod megnézni, hogy mit tartalmaz a MOZAIC: A Story of Civilization KOLOSSUS pledge only KS edition - KLIKK! Tartalom:
    • Deluxe Kickstarter Exclusive Edition Includes Premium Edition Boardgame,
    • All Daily Unlocks, and Add-On Sets #1–4: (Metal Coins, Wood Tokens, Plastic Wonders Minis, Plastic Cities/Towns/Ports Minis, and Plastic Military Units Minis)
    A card drafting, engine building, civilization game. Mosaic: A Story of Civilization is a Civilization-Building game from Glenn Drover, designer of Age of Empires IIIRailways of the WorldSid Meier’s Civilization: The Boardgame, and Raccoon Tycoon. Mosaic is an action selection game. On your turn, you will perform one of seven actions:
    • Learn a New Technology (select a card from the Technology Offer)
    • Found a New City or Town, or Build a Project (select a card from the Build Offer and pay the cost in stone, ideas, and population)
    • Build a Wonder (select one of the available Wonder Tiles and pay Stone and Food)
    • Recruit or Move Military Units (pay money and add Military Units or move those that you already have)
    • Increase your civilization’s Population (select a card from the Population Growth offer and pay food)
    • Produce Key Currencies used to purchase everything in the game (Produce one of: Food, Stone, or Ideas by adding your Population to your bonus in that currency type)
    • Trade or Tax to raise Money, which is the Universal Currency (select a card from the Trade/ Tax offer)
    All Technologies and Projects give your Civilization unique abilities, as well as symbols that represent the increase in one of the 9 Components of Civilization:
    • Science – All learning
    • Economy
    • Food Production
    • Population/ Health
    • Building
    • Culture
    • Government
    • Military/ Empire
    • Urbanization
    Acquiring these Components is important in creating the unique mosaic of your civilization. They are used as prerequisites for many new technologies, as well as for scoring. Also, by pursuing specialization in one or more Civilization Components, you may be able to claim a ‘Golden Age’ of that type. As the game goes on and your Civilization grows, scoring cards are eventually revealed from the four decks. Each time a scoring card is revealed, your Civilization will score for each region that you dominate with your cities and military units. After the third scoring card is revealed, there is one final turn and the game ends. You will then score for your cities and towns, your wonders, projects, and golden ages, and for all of your cards that score for your unique Civilization Components. https://youtu.be/5XNsPtiYBlE
    https://youtu.be/C-lwiR2_dkM https://youtu.be/_sUmxur2Bhw  
  • A GENTLE Rain

    9 990 Ft

    Vegyél egy mély lélegzetet és pihenj...

    Azzal a reménnyel érkezel a tópartra, hogy egy ritka és gyönyörű látvány fogad majd. A liliomok a tó felszínén csak esőben nyílnak, és csak ritkán virágzik mind a nyolc különböző liliom egyszerre. A Lágy eső (Gentle Rain játék) célja, hogy a tólapkákat úgy helyezzük le az asztalra, hogy mind a nyolc liliom virágozzon, mielőtt elfogynának a viráglapocskák és az elállna az eső.

    A lapkákat egymás mellé kell lehelyezned úgy, hogy a lapkák szélei passzoljanak színben egymáshoz, ahányszor ez sikerül, egy liliom ki fog nyílni!
    Nyugalma és szép egyszemélyes játék :-)

    https://youtu.be/mDP2nEknYP0

    https://youtu.be/y0Nm924CCAU

  • Rare powers are flying high in the sky, ready to claim the throne. With all living things thrifting in the sky, each minor adjustment can turn the world upside down. All outer factions are seen as a threat. The sky creatures fly as fast as the wind, have extremely rare powers and are best when acting alone. Are you ready for this new era of war? https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM  
  • The sea gives and takes. Now the forces of the deepsea are preparing for war. The enormous effect of the sun on the realm has been recognized since the dawn of time and it is by far the most important source of energy for life. The sun worshippers have always been neutral. Until now… They are fierce, heroic and strong. With the sunlight at their back they will be unstoppable. https://youtu.be/uGk4LZ0RaiM  

Cím

Go to Top