BEÉRKEZETT A FARKASOK!
Az utóbbi idők legnagyobb kedvence nálunk!
FARKASOK – magyar kiadás
A Farkasok egy falkaépítő stratégiai játék 2-5 játékos számára. A játék a legrátermettebbek túlélésért folytatott küzdelme, miközben a játékosok a legnagyobb, legdominánsabb falkát területfoglalással, magányos farkasok toborzásával és zsákmányra vadászva próbálják összeállítani. Azonban ügyelniük kell arra is, hogy ne terjeszkedjenek túl vakmerően a riválisok uralta terepre, itt ugyanis elcsábíthatják falkájuk tagjait.
A döntéseket egy okos akcióválasztó mechanizmus irányítja. Minden akcióhoz olyan területlapkákat kell felfordítanod, amelyek megegyeznek azzal a tereppel, ahol az akciót végrehajtani szeretnéd. A kétoldalas lapkákon ebben a körben végrehajtott akcióid megszabják, hogy a következő körben milyen tereptípusokon hajthatsz végre akciókat. Ahogy kiterjeszted a falkád irányítását az egyes régiókra, egyúttal a falkád tulajdonságait is fejleszted, így a játék előrehaladtával még agresszívabb akciókat hajthatsz végre.
A játék közbeni három pontozási fázisban a játékosok minden régióban kiszámítják, melyikük van erőfölényben. A játék végén a játékosok összesítik a pontozási fázisokban szerzett győzelmipont-jelzőket, valamint a játékostábla hat pontozósávján elért legmagasabb győzelmi pontokat. A legtöbb győzelmi ponttal rendelkező játékos nyer!
A játékot ingyenes postaköltséggel küldjük! 🙂
+ Ehhez a játékhoz igénybe veheted a Vagabund VIP kedvezményünket:
VIP VAGABUND akció: Ha szeretnél az előrendelésedhez adni további VAGABUND társasjátékokat szuperkedvezményesen, most megteheted!
Nincs más dolgod, mint a MEGJEGYZÉS rovatba a RENDELÉS végén beírni, hogy MELYIK játékot, vagy játékokat kéred, és küldöm is a FARKASOKKAL együtt!
Föld és víz – 10.000 Ft
Port Royal Big Box – 10.000 Ft
Chachapoya 2.kiadás – 10.000 Ft
Ellenállás! – 10.000 Ft
A Nagyi régi kredence – 10.000 Ft
Acélmágnás – 12.000 Ft
Sör és kenyér – 12.000 Ft
A Hajsza – 12.000 Ft
Királyi áru 5.000 Ft
Yapalocté expedíció 5.000 Ft
Virágvarázs pedig 7.000 Ft
BGB Társasjáték szállító táska – 10.000 Ft
Köszi a rendelést!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.