BARAKKA 🇹🇯 – Szöllősi Peti kártyajátéka

5 990 Ft

A Barakka egy messzi földön híres és bölcs uralkodó, Sadid Al-Rasid kedvenc kártyajátékaként vonult be a történelembe. A nagyvezír nemcsak legendás harcos, hanem kitűnő játékos hírében is állott, azonban az uralkodót gondok nyomasztották, mert legféltettebb kincse, egyetlen leánya, a szépséges Layla, naphosszat csak szomorkodott. Dúsgazdag hercegek és előkelő nemesek próbálták jobb kedvre deríteni, mosolyt csalni bájos arcára, de mindhiába.
A lány halálos szerelembe esett egy furfangos észjárású, ámde alacsony sorból származó Omár nevű fiúval. Amikor azonban kettejük titkos románca kitudódott, a leány apja halálra ítélte a fiút. Lánya könyörgésére a szultán azonban mégis egyetlen esélyt ajánlott Omárnak, hogy elkerülje a halált: ha a fiú legyőzi őt Barakkában, akkor meghagyja az életét és neki adja leánya kezét is. Omár elfogadta az uralkodó ajánlatát, mindössze annyit kért ravaszul, hogy ő választhassa meg a játékhoz az ülőhelyét, cserébe pedig átadja a kezdés jogát az uralkodónak. Al-Rasid beleegyezett, így hát a fiú leült a napnak háttal, a szultán pedig a sivatag felkelő napjával szemben, melynek vakító sugarai megzavarták a koncentrálásban, így hiába volt a Barakka mestere, vereséget szenvedett…
Al-Rasid ígéretéhez híven állta a szavát, így a szerelmesek végül egymáséi lehettek. A fiú később nagyhírű uralkodóvá vált, az udvarába látogató tudósok, utazók és hadvezérek pedig további Barakka játékvariánsokra ihlették.

Vajon a szerelmesek egymásra találnak? Vajon a szegény sorból származó fi legyőzi a félelmetes harcost a kártyajátékban? Rajtad múlik!

BARAKKA – Szöllősi Peti kártyajátéka:

 

Leírás

TARTALOM:

  • 2 játékos részére
  • 8 éves kortól
  • Játékidő: 15 perc
  • Magyar nyelvű társasjáték

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„BARAKKA 🇹🇯 – Szöllősi Peti kártyajátéka” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás